Megkésett érkezés - könyvbemutató Nagymegyeren

2022. július 1. - 14:35 | Kultúra

A nagymegyeri városi művelődési központban június 30-án rendezték meg Bodnár Gyula Érkezés Aritmiából című verseskötetének bemutatóját, mely idestova egy évet késett, részben egy váratlan esemény, részben a koronavírus-járvány miatt. A kötet ugyanis még 2020-ban jelent meg a dunaszerdahelyi NAP Kiadó gondozásában.

Megkésett érkezés - könyvbemutató Nagymegyeren
Vida Gergely és a szerző, Bodnár Gyula - Kovács Zoltán felvételei és archívum

Az alig elviselhető hőség ellenére többen megjelentek a találkozón, akiket Vida Gergely Madách Imre- és Forbáth Imre-díjas költő, irodalomkritikus, a szóban forgó kötet szerkesztője, valamint a szerző, az elsősorban újságíróként ismert Bodnár Gyula beszélgetés formájában vezetett be a versek világába.

A közönség későbbi visszhangjából is ítélve, érdekes kalandozás alakult így ki a tetszetős kivitelezésű, kemény fedelű, vaskosnak korántsem mondható kötet születéséről, tartalmi és formai ismérveiről, eleve azért is, mert a két ciklusba sorolt opusok két, egymástól negyven évnyi távolságra születtek, 1968-1974 (Szabadság ellenszélben), illetve 2014-2020 (Jég a leszállópályán). Ennek ellenére Vida Gergely közös motívumokat is talált a két, számos szempontból jelentősen különböző korszak termésében, ugyanúgy filmes utalásokat, filmszerű építkezést, és ez akár egyik bizonyítéka lehet annak, hogy négy évtizednyi „költői hallgatás” után is ugyanaz marad az ember belső lényegi világa. Lehet huszonéves vagy már közel a hetvenöthöz, mint ma az Érkezés Aritmiából szerzője, aki publicisztikai könyvei után tehát ezúttal első ízben – hazai és magyarországi lapokban megjelent – egybegyűjtött verseivel jelentkezett.

(bkm)