Megkezdődött az ukrán és az orosz külügyminiszter megbeszélése Törökországban

2022. március 10. - 10:51 | Külföld

Megkezdődött csütörtök délelőtt Dmitro Kuleba ukrán és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter megbeszélése az antalyai diplomáciai fórumon, Törökországban.

Megkezdődött az ukrán és az orosz külügyminiszter megbeszélése Törökországban
Mevlüt Cavusoglu és Szergej Lavrov (Fotó: TASR/AP)

A tárgyaláson jelen van a felek között közvetítő Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter is.

Ez az első alkalom, hogy az Oroszország által Ukrajna ellen indított támadás óta a két ország külügyminisztere találkozik egymással. Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő fényképeket is közzétett a tárgyalóasztalnál ülő miniszterekről.

Cavusoglu azt mondta: a tanácskozás célja, hogy megteremtse a lehetőséget az orosz és az ukrán államfő találkozójára, amelynek létrejöttében a török elnök közvetítene. Kuleba ugyancsak úgy nyilatkozott, hogy Lavrovval tartandó találkozóján javasolni fogja az orosz és az ukrán elnök közötti közvetlen tárgyalások megkezdését.

A NATO-tag Törökország mind Oroszországgal, mind Ukrajnával szoros kapcsolatokat ápol, és emiatt igyekszik egyenlő távolságtartással fellépni a két ország közötti konfliktusban. Törekszik magát semleges félként pozícionálni, olyan országként, amely képes elősegíteni a háborúskodó felek közötti tárgyalásokat - jegyezte meg az AP amerikai hírügynökség.

MTI