Megkezdődött a bio és laktózmentes joghurtok gyártása Dunatőkésen

2018. december 13. - 12:58 | Régió

A Búslaki Tangazdaság  nekivágott a tejiparnak. A napokban indította tejtermékek gyártására szolgáló üzemét Dunatőkésen.

Megkezdődött a bio és laktózmentes joghurtok gyártása Dunatőkésen
Fotók: Paraméter - További felvételekért kattints!

A Búslaki Tangazdaság az idei évben döntött úgy, hogy az általa termelt biotejet idehaza kezdi feldolgozni. „2017 végéig csak exportáltuk az általunk termelt biotejet, mégpedig két országba: a legnagyobb mennyiséget Németországba, míg egy részét Olaszországba. Három évvel ezelőtt azonban olyan tendenciára figyeltünk fel, hogy nagyon sok német mezőgazdász kezdett biogazdálkodásba” – árulta el Nagy György, a Búslaki Tangazdaság igazgatója.

Mivel a föld esetében szavai szerint az átállás két évig tart, azzal számoltak, hogy 2019-ben jelentkezhetnek a biotejükre vonatkozó keresleti problémák a német piacon, de ez egy évvel korábban bekövetkezett, és az idei évben már nem tudtak szerződést kötni odakint.

„Már három éve eldöntöttük, hogy saját, tejtermékek gyártására alkalmas üzemegységet létesítünk, az építkezési folyamat pedig két éve kezdődött. Elhatároztuk, hogy a saját biotejünket mi fogjuk itthon feldolgozni, a tejiparon belül pedig első körben a joghurtok szegmensét céloztuk meg”- húzta alá.

A gyártási folyamat során fehér, valamint háromféle ízesítésű (áfonya, eper, meggy) joghurtot gyártanak mind hagyományos, mind laktózmentes változatban.

A Búslaki Tangazdaság kereskedelmi osztályának vezetője, Matyó László beszámolt arról is, hogy a tejfeldolgozás hogyan illeszkedik az eddigi biogazdaságukba.

Mint mondta, kb. ezer hektárnyi biofarmon dolgoznak, ezen termesztenek napraforgót a bioolajgyártáshoz, tehénállományuk pedig napi kb. 12 ezer liter tej kitermelésére alkalmas. A napraforgó fel nem használt részeit takarmányként használják fel, míg a tehetek alól kihordott szerves trágyát a földjeiken terítik. A tejfeldolgozással is ehhez a körforgáshoz csatlakoznak, ugyanis a laktózmentes tej gyártásánál a tejben lévő 5% laktóz felét membrántechnológiával szűrik ki, majd keverik a tehenek takarmányához, amivel serkentik a tejtermelést.

„A laktózmentes termékek gyártása tehát több szempontból is fontos része a tevékenységünknek. Egyrészt ezzel kiszolgáljuk az intoleranciával rendelkezőket számukra alkalmas termékkel. A laktóz felét az említett módszerrel kivonjuk és hozzáadjuk a takarmányhoz, míg a másik felét a lebontására szolgáló enzim hozzáadásával tüntetjük el. A laktáz enzim, amely megtalálható a laktózra nem érzékeny emberek szervezetében, a gyártási folyamat elején két egyszerű cukorra, galaktózra és glükózra bontja le a tejben marad 2,5%-nyi laktózt” – folytatta a szakember.

A tangazdaság képviselői elárulták, a közeljövőben megkezdik eidami sajt és belőle készült termékek gyártását is, később pedig ehhez csatlakozhatnak további tejtermékek, mint például a túró.

A tejüzem létesítése 1,2 millió euróba került, ebből mintegy 900 ezret tett ki a technológia megvásárlása, amihez 216 ezer euróval járul majd hozzá a Mezőgazdasági Kifizető Ügynökség.

(SzT)