Megnyílt a Matador új nyitrai üzeme, 170 munkalehetőséget kínál

2017. április 1. - 12:27 | Belföld

Pénteken hivatalosan is megnyílt a Matador ipari csoport új üzeme Nyitra Dolné Krškany városrészében.

Megnyílt a Matador új nyitrai üzeme, 170 munkalehetőséget kínál
Fotók: TASR

Az új üzemben alumíniumötvözetekből készült alkatrészeket fognak gyártani az autóipar számára. A 22,4 millió eurós befektetésből 14 milliót az egyes technológiák fejlesztésére szántak.

A vállalat működése során először igényelt állami támogatást 4,9 millió értékben. Ebből az összegből 3,2 milliót kapott tisztán a Matador, a fennmaradó összeget az adók és a egyéb járulékok képezik.

„A Matador új nyitrai gyára kitűnő példa a kormány és a vállalkozói szféra együttműködésére. Gyakran vádolnak bennünket azzal, hogy csak a külföldi cégeket támogatjuk, most azonban egy hazai vállalatot segítünk” – nyilatkozta a megnyitót követően Robert Fico kormányfő.

Štefan Rosina, a Matador csoport vezetője elmondta, az államtól kapott támogatásnak köszönhetően versenybe szállhatnak a külföldi gyárakkal, illetve korábban be tudták fejezni az építkezési folyamatokat is.

Matador Automotive Vráble nyitrai leányvállalata 2015 szeptemberében jelentette be a meglévő gyár bővítésének szándékát. Az új üzemben egyebek mellett a Land Rover számára is gyártanak majd alkatrészeket, illetve Csehországba, Magyarországra, Lengyelországba és Ukrajnába is szállítanak belőlük.

Az új részleg megközelítőleg 170 munkalehetőséget kínál, emellett pedig további 400 embert alkalmaznak majd kiegészítő funkciókban. A Matador nyitrai vállalatában eddig 1200 saját alkalmazott dolgozott, emellett pedig további 250 munkást biztosítottak munkaközvetítő ügynökségek.

A vállalat azonban munkaerőhiánnyal küzd. Az igazgató elmondása szerint emiatt 230 külföldi munkást kellett már korábban is alkalmazniuk.


TASR/para

Címkék: matador, Fico, Nyitra, gyár, ipar