Megnyitják az elektronikus várótermet a Szputnyik V vakcinára, Érsekújvárban is fognak oltani vele

camera

1

Megnyitják az elektronikus várótermet a Szputnyik V vakcinára, Érsekújvárban is fognak oltani vele

20210301_kosice_premier_vakcina_sputnik2763694 

Megosztás

A korona.gov.sk portálon keresztül megnyílik az elektronikus váróterem a Szputnyik V vakcinára.

Losoncon, Pozsonyban, Érsekújvárban, Homonnán (Humenné) és Zsolnán fognak oltani ezzel a vakcinával.

"Június 7-én, hétfőn adják be az első oltást"

– jelentette be kedden Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter (OĽaNO-jelölt) a Markiza televízió Na telo plus című műsorában.

A miniszter elmondta, mintegy 80 ezer ember kaphatja meg a vakcinát.

A tárcavezető szerint később minden kerületben lesz egy ilyen oltópont. „Most a logisztikai feladatokat oldjuk meg, a szállítást, tárolást” – tette hozzá. 18 és 60 év közöttieket lehet oltani ezzel a vakcinával.

Lengvarský szerint a Szputnyikkal való oltás jelenti a legnagyobb logisztikai feladatot az összes vakcina közül, mivel miután kiveszik a fagyról, két órán belül fel kell használni.

Lengvarský a Szputnyik V-ről kötött szerződés záradékával kapcsolatban is nyilatkozott, amely megemlíti Zuzana Baťovát, a szlovák Állami Gyógyszerellenőrzési Intézet vezetőjét is. A miniszter megbízik benne. „Többször is kiálltam már mellette, és úgy gondolom, semmiben sem hibázott” – mondta.

A gyerekek oltásának megkezdése Lengvarský szerint néhány hét kérdése. A korona.gov.sk oldalon a regisztrálásnál megjelenik egy ablak a 12-15 éves korosztály számára is, már csak a jelentkezési rendszer tesztelése van hátra. Lengvarský arról is beszélt, hogy fontolgatják az oltás engedélyezését 8 éves kortól, ezt a gyerekorvosok végeznék.

Szerinte a romatelepek lakóit a többi lakossal együtt kell oltani, ez növeli az ehhez a kisebbséghez tartozók bizalmát az oltás hatékonysága iránt, ami a reményei szerint emelkedni fog.

A miniszter abban is bízik, hogy sikerült beoltani a lakosság legalább 70 százalékát a nyár végéig. Az ezzel kapcsolatos legjobban érzékelhető előnyök az utazás szabadsága, a kulturális és sportrendezvényeken való részvétel, vagy a strandolás. „Nagy reményeket fűzünk ahhoz, hogy a körzeti orvosok is oltani fognak” – jegyezte meg, és hozzátette, szerinte ez a siker kulcsa. A miniszter tájékoztatása szerint Szlovákia elajándékozza a fennmaradó oltóanyagot. Ukrajnába és a Balkánra küldenék a vakcinát.

Az egészségügyi tárca vezetője szerint számolni kell azzal, hogy zárt térben a nyáron is viselni kell a szájmaszkot. Hozzátette, az utazási szemafort kéthetente frissíteni fogják.


(TASR)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program