Megöltek két amerikai katonát Irakban

2020. március 9. - 18:23 | Külföld

Két amerikai katonát megöltek Irak északi részén egy felderítő akció során - közölte hétfőn az Egyesült Államok e térségért is felelős központi parancsnoksága.

A két katonát - akiknek a személyazonosságát egyelőre nem hozták nyilvánosságra - vasárnap este ölték meg az Iszlám Állam terrorszervezet elleni, iraki katonákkal közösen végzett felderítőakció során.

A Teherán és Washington közti feszültség, valamint az Irakban található amerikai érdekeltségek elleni támadások miatt - amelyeket Washington szerint Irán által támogatott iraki fegyveresek hajtanak végre - a terrorellenes küzdelemben részt vevő, amerikai vezetésű nemzetközi koalíció bejelentette iraki hadműveletei felfüggesztését.

Hétfőn az iraki katonai parancsnokság azonban azt közölte, hogy sikerrel járt a felderítőakció, amelyet a koalíció légierejével együttműködve hajtottak végre.

Az Egyesült Államoknak jelenleg mintegy 5200 katonája állomásozik az arab országban. Az ő feladatuk az Iszlám Állam ellen harcoló iraki hadsereg katonai kiképzése.


MTI

Címkék: katona, Irak