Megörökítették Ronaldinho lábnyomát (FOTÓ)

2019. január 9. - 12:34 | Sport

Megörökítette lábnyomát a brazil labdarúgás riói Maracana Stadionban lévő panteonjában az egy éve visszavonult Ronaldinho.

Megörökítették Ronaldinho lábnyomát (FOTÓ)
Fotó: TASR/AP

"Ez életem egyik legnagyobb díja"

- jelentette ki a világbajnok, aranylabdás futballista.

"Minden hiányzik, főleg a (labdarúgás világában szövődő) barátságok"

- válaszolt arra kérdésre, milyen az élete most.

Fotó: AP

A 38 éves játékos elmondta, hogy 2011-ben, amikor a Flamengóban futballozott, már felkérték a lábnyoma megörökítésére, de akkor nem találtak alkalmas időpontot.

A keddi ünnepi eseményen Ronaldinhót Jair Bolsonaro mandátumának kezdetéről is kérdezték, mivel a közösségi felületeken támogatta a jobboldali köztársasági elnököt, de ezekre az érdeklődésekre nem kívánt válaszolni. Mint ahogyan azt sem kommentálta, hogy novemberben bevonták az útlevelét, mivel nem fizetett be egy kétmillió eurónak megfelelő bírságot. Ezt azért szabták ki rá, mert környezetvédelmi kárt okozott azzal, hogy védett területen engedély nélkül építkezett.

Ronaldinho szülővárosa, Porto Alegre csapatában, a Gremióban kezdte pályafutását, majd a Paris Saint-Germainben (2001-2003) és a Barcelonában (2003-2008) vált sztárjátékossá. A brazil válogatottal 2002-ben lett világbajnok, 2004-ben és 2005-ben a világ legjobbjának választották, utóbbi évben az Aranylabdát is kiérdemelte. A Barcelonával 2006-ban Bajnokok Ligáját nyert. Játszott az AC Milanban (2008-2011), majd hazatérve a Flamengóban (2011-2012) és az Atletico Mineiróban (2012-2014), amellyel 2013-ban az élen végzett a Libertadores Kupában. Pályafutása vége felé a mexikói Querétaróban (2014-2015), illetve a riói Fluminense (2015-2016) csapatában futballozott, de utóbbiban már csak néhány alkalommal lépett pályára, és hivatalosan az elmúlt év elején jelentette be visszavonulását.

(MTI)

Címkék: Ronaldinho