Megrázó adat: Percenként tizenegy ember hal éhen a világon

camera

1

Megrázó adat: Percenként tizenegy ember hal éhen a világon

Fotó: AP  

Megosztás

A világon minden percben 11 ember hal éhen - közölte az Oxfam nemzetközi segélyszervezet jelentésében.

Abby Maxman, a segélyszervezet vezetője az élelmiszerellátás bizonytalanságáért a koronavírus-járvány mellett a nem szűnő fegyveres konfliktusokat és az egyre súlyosabbá váló globális felmelegedést okolta.

"Ahelyett, hogy a járvánnyal harcolnának, a háborúzó felek egymással hadakoznak, és ezzel megadják a kegyelemdöfést azoknak, akiket az időjárási katasztrófák és a gazdasági válságok már korábban legyengítettek" – fogalmazott.

A szervezet szerint világszerte

155 millióan élnek az élelmiszer-bizonytalanság különböző fokozatain, 20 millióval többen, mint tavaly.

Az éhezők kétharmada válságövezetben él.

Az Oxfam kiemelte, a pandémia ellenére a katonai kiadások világszerte 51 milliárd dollárral nőttek, ami legalább hatszor több, mint amennyire az ENSZ-nek szüksége lenne a globális éhezés megállításához.

A jelentés "az éhezés csomópontjaiként" említ több, harcok sújtotta országot, köztük Afganisztánt, Etiópiát, Dél-Szudánt, Szíriát és Jement.

Közülte, a fegyveres csoportok továbbra is sok helyen elzárják a civil lakosságot a humanitárius segélyektől, beleértve az ivóvizet is, a kiéheztetést pedig olykor háborús taktikaként alkalmazzák.

"Az emberek nem lesznek biztonságban, ameddig piacaikat bombázzák, jószágaikat megölik, termőföldjeiket elpusztítják"

– tette hozzá.

A jelentés felhívja a figyelmet arra is, hogy

a globális felmelegedés és a gazdasági nehézségek tíz éve nem látott mértékben, 40 százalékkal növelték az élelmiszerárakat, ami több tízmillió embert taszított éhezésbe.

Az Oxfam felszólította a harcoló csoportokat, tegyék lehetővé a humanitárius segélyek bejuttatását az általuk ellenőrzött területekre, az adományozó országokat pedig sürgette, járuljanak hozzá az éhezés felszámolását célzó ENSZ-programokhoz.

MTI

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program