Megrendítő élményéről ír egy dunaszerdahelyi szakközép egyik diáklánya
A Dunaszerdahelyi Építészeti Szakközépiskola diákjai ellátogattak a Szeredi Holokausztmúzeumba. A diákok közül, akiknek már talán a nagyszüleik is a világháború és a holokauszt borzalmai után születtek, egy lány számolt be az ott szerzett élményeiről. Az iskola osztotta meg velünk levelét, amit változtatás nélkül közlünk. Nevét nem kívánta nyilvánosságra hozni.
Egy megrendítő élmény margójára
Személy szerint nekem nagyon tetszett. Eleinte nem akartam menni, de végül osztályfőnököm rábeszélésére elmentem. Nem bántam meg. Az út kellemesen telt: zenehallgatás, beszélgetés, pihenés. A buszsofőr jó tempóban haladt, ahol tudta elkerülte a forgalmat. Mikor odaértünk, egy nagy vaskapun vonultunk be, amit be is zártak utánunk. Az idegenvezetőnk egy szimpatikus huszonéves lány volt. Néha keverte a nyelveket, de ez nem is csoda, hiszen a magyartól kezdve az angol nyelven át – és még sorolhatnám – ad elő. Az egész előadás a zsidó emberek életéről szólt, hogyan bántak és mit tettek velük, milyen életük volt. Elég érdekelt vagyok a témában, szóval nagyon felkeltette a figyelmemet minden apró kis részlet. Nem bírom felfogni, miért volt a fél világnak baja ezekkel az emberekkel, amikor olyanok voltak, mint mindenki más. Felháborító, amit velük műveltek. Már a felénél nagyon megviselt és lehangolt az egész. Körbejártuk majdnem az egész területet, bementünk a múzeumba. Megnéztük a képeket és meghallgattuk az idegenvezetőt. Személy szerint legjobban két szépkorú hölgy elbeszélése hatott meg. Annyira érdekes, de egyben borzasztó volt hallgatni, mit műveltek velük. 1-1,5 órát töltöttünk ott, de ennyi is épp elég volt, hogy hálát adjunk, amiért mi jó környezetben élhetünk. A hazaúton már feloldódtam kicsit, viszont sosem fogom elfelejteni az érzést, amit ott átéltem. Sajnáltam volna, ha ezt kihagyom. Köszönet tanáraimnak.
(-)
