Mégsem Kevin Hart lesz az Oscar-gála műsorvezetője

Kevin Hart amerikai színész pénteken bejelentette, hogy mégsem ő vezeti majd a 91. Oscar-díjkiosztó gálát, miután a közösségi médián sokan támadták korábbi homofób Twitter-üzenetei miatt.

Mégsem Kevin Hart lesz az Oscar-gála műsorvezetője
Fotó: TASR/AP

"Őszintén bocsánatot kérek az LMBTQ (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer) közösségtől a múltbeli érzéketlen szavaimért"

- fogalmazott visszalépését bejelentve. Azt írta, nem akarja, hogy személye elterelje a figyelmet azokról a kiváló tehetségekről, akiket az az Oscar-gálán ünnepelnek majd.

Hozzáfűzte: az a célja, hogy összehozza az embereket, nem pedig éket verni közéjük. A színész egyúttal a filmakadémiát is "szeretettel és elismeréssel" üdvözölte.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Príspevok, ktorý zdieľa Kevin Hart (@kevinhart4real),

Hart 2009 és 2011 között írt több olyan bejegyzést a közösségi médiában, amelyek homofób tartalmúak voltak. Ezeket a posztokat azonban azóta törölte és többször elnézést is kért már miattuk.

Az Oscar-gálát szervező amerikai filmakadémia csütörtökön felkérte Hartot, hogy ismét kérjen bocsánatot. A színész ezt először Instagramján elutasította, mondván ezt a kérdést már lezárta, de a később megfogalmazott Twitter-üzenetben mégis újból elnézést kért.

Az Oscar-díjkiosztó ceremóniát 2019. február 24-én rendezik meg a hollywoodi Dolby Színházban.

(MTI)