Mégsem tartották bent a kórházban Ficót

2019. március 13. - 14:11 | Belföld

Robert Fico (Smer-SD) korábbi kormányfő jelenleg nincs a pozsonyi Szív- és Érrendszeri Betegségek Nemzeti Intézetében (NÚSCH) – közölte az intézet szóvivője, Soňa Valášiková a TASR hírügynökséggel.

Mégsem tartották bent a kórházban Ficót
Fotó: TASR

A TASR hírügynökség korábbi információi arról szóltak, hogy a Smer elnöke szerdán ismét kórházba került egészségügyi problémák miatt – két, egymástól független forrásra hivatkoztak.

Mint kiderült, Ficót azonban nem tartották bent a kórházban. Állítólag a pártelnök egészségügyi problémái miatt mondták le a koalíciós tanács szerdai ülését is, Ján Mažgút, a párt szóvivője szerint azonban az ülést a koalíciós partnerek megegyezése alapján mondták le.

„Az elnök úr ezekben a pillanatokban is a Smer-SD pártközpontjában tartózkodik” – tette hozzá Mažgút.

Fico volt kormányfő 2016 tavaszán szívműtéten esett át a pozsonyi Szív- és Érrendszeri Betegségek Nemzeti Intézetében (NÚSCH). Eddig nem közölték hivatalosan, hogy milyen beavatkozásról volt szó. Tavaly novemberben ismét szívproblémák miatt került kórházba.


(TASR)

Címkék: Robert Fico, kórház