Megsérült Messi a Villarreal elleni bajnokin

2019. szeptember 25. - 09:14 | Sport

Tegnap a címvédő Barcelona 2-1-es győzelmet aratott a Villarreal felett a spanyol labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójában.

Megsérült Messi a Villarreal elleni bajnokin
Fotó: AP

Ernesto Valverde, a Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője a bajnoki mérkőzésen elővigyázatosságból cserélte le a megsérült Lionel Messit.

A szakember a Villarreal felett aratott 2-1-es hazai győzelmet követően elmondta: argentin játékosa fájdalmat érzett a bal combjában, így inkább a szünetben lecserélte.

„Pontosabbat egyelőre nem tudok mondani, ezzel meg kell várjuk a vizsgálatok eredményét”

- nyilatkozta Valverde a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.

Messi - aki hétfőn a nemzetközi szövetség (FIFA) milánói gáláján vette át az Év játékosának járó elismerést - az első félidő 30. percében sérült meg, a katalánok akkor már 2-0-ra vezettek. A támadó ápolás után folytatta ugyan a játékot, de a második félidőre már Ousmane Dembélé érkezett helyette a pályára.

Az argentin klasszis másik sérülés miatt a szezon elején négy mérkőzést hagyott ki, a mostani a harmadik találkozója volt az idényben, először volt kezdő. Az előző két alkalommal csereként 31 percet, illetve egy félidőt játszott.

A spanyol sajtó szerint Messi játéka a Barcelona következő, szombati mérkőzésén, a Getafe elleni idegenbeli bajnoki összecsapáson erősen kérdőjelessé vált. A katalán gárda azt követően a Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában az Internazionalét fogadja a Camp Nouban jövő szerdán.


La Liga, 6. forduló:
FC Barcelona-Villarreal 2-1 (2-1)

korábban:
Real Betis-Levante 3-1 (1-1)
Valladolid-Granada 1-1 (1-1)

szerdán játsszák:
Leganés-Athletic Bilbao 19.00
RCD Mallorca-Atlético Madrid 19.00
Valencia-Getafe 20.00
Real Madrid-Osasuna 21.00

csütörtökön játsszák:
Eibar-Sevilla 19.00
Celta Vigo-Espanyol 20.00
Real Sociedad-Alavés 21.00

A tabella:
1. Granada 6 12- 6 11 pont
2. Athletic Bilbao 5 6- 1 11
3. Real Madrid 5 10- 6 11
4. FC Barcelona 6 14-10 10
5. Real Sociedad 5 7- 4 10
6. Sevilla 5 5- 2 10
7. Atlético Madrid 5 5- 4 10
8. Villarreal 6 13-10 8
9. Real Betis 6 9-10 8
10. Osasuna 5 4- 3 7
11. Levante 6 7- 8 7
12. Getafe 5 7- 6 6
13. Valladolid 6 5- 8 6
14. Valencia 5 6- 8 5
15. Alavés 5 2- 4 5
16. Celta Vigo 5 3- 6 5
17. Mallorca 5 4- 8 4
18. Espanyol 5 3- 9 4
19. Eibar 5 4- 7 2
20. Leganés 5 2- 8 1

MTI