Megszívatta Kaliňákot, de már jogerősen felmentették

2023. január 13. - 14:59 | Belföld

Emlékezhetünk Filip Rybaničra, a banki alkalmazottra, aki belekukucskált Robert Kaliňák bankszámlájába, és neki köszönhetően derült fény arra, hogy a Smer volt belügyminisztere és az adócsalásért elítélt Ladislav Bašternák üzleteltek egymással.

Megszívatta Kaliňákot, de már jogerősen felmentették
Filip Rybanič - Fotó: TASR-archív

Filip Rybanič Jozef Rajtár (SaS) parlamenti képviselő asszisztense volt amellett, hogy a Tatrabankánál dolgozott. Onnan szerzett meg olyan információkat, miszerint Robert Kaliňák magánszámláján megjelentek bizonyos összegek Ladislav Bašternáktól, márpedig a vele folytatott üzleti viszonyát az akkori belügyminiszter tagadta.

2018-ban első fokon három év börtönre ítélte a bíróság, amit öt évre felfüggesztettek, 2019 júniusában pedig a bíróság megerősítette a felfüggesztett börtönbüntetését. Rybanič rendkívüli fellebbezést nyújtott be a Legfelsőbb Bírósághoz, mely eltörölte az eredeti büntetést. Ezt követően került az ügy ismét a Pozsonyi Kerületi Bíróságra, mely pedig 2020 szeptemberében ismét bűnösnek találta őt, a három év felfüggesztett mellett azonban csak egy év próbaidőt kapott, illetve elemzést kellett írnia a banktitokról. A bíró nem fogadta el az érvelést, hogy Rybanič ún. whistleblower lenne. A whistleblowerek információkat szivárogtatnak ki, jórészt olyan az intézménytől vagy cégtől, ahol dolgoznak, mégpedig azzal a céllal, hogy rámutassanak valamilyen hiányosságra vagy szabálytalanságokra. A bíró szerint viszont Rybanič törvénytelenül jutott az információkhoz, amelyeket kiszivárogtatott.

A Legfelsőbb Bíróság 2022 márciusában a második elmarasztaló ítéletet is eltörölte, és visszadobta az ügyet újratárgyalásra. A Pozsonyi III. Járásbíróságon végül felmentették Rybaničot, amit az ügyvédje, Marek Para is megerősített a TASR hírügynökségnek. Igen, az a Marek Para, aki tavaly az előzetest is megjárta, miután Robert Ficóval és Robert Kaliňákkal együtt meggyanúsították bűnszervezet alapításának és irányításának gyanújával. Para az utóbbi években Marián Kočner és Norbert Bödör oldalán, vagy épp az alsóhatári maffiaperben is feltűnt védőügyvédként.

Rybanič esetében viszont Kaliňákkal állt szemben. A banki szivárogtató ügyében az azt tárgyaló bírónő a felmentését végül azzal indokolta, hogy a beadott vádiratban helytelenül fogalmazták meg a cselekményt, amit Rybanič elkövetett. A vádemelést tehát eljárásbeli hibák miatt szüntették meg, az ügyész pedig a megszabott határidőn belül nem fellebbezett.

(TASR)