Megszólalt a férfi, aki egy motorháztetőn rendezett jelenetet Pozsonyban, az erről készült videó pedig az internet slágerévé vált

A rendőrség eljárást indított az ellen a férfi ellen, aki Pozsonyban egy autó motorháztetőjén térdelve fenyegette barátnőjét. Az esetről videó is készült, ami azóta bejárta az internetet.

Megszólalt a férfi, aki egy motorháztetőn rendezett jelenetet Pozsonyban, az erről készült videó pedig az internet slágerévé vált
Forrás: Zomri

A bíróság vasárnap vizsgálati fogságba helyezte a férfit, mivel fennállt a veszélye, hogy további bűncselekményt követ el. A gyanúsított még gondolkodik rajta, hogy fellebbez-e az ítélet ellen – írja a TV Noviny.

A 48 éves Ľudovít egyébként visszaeső bűnöző, korábban kilencszer jogerősen elítélték – többségében vagyon ellen elkövetett bűncselekmény miatt, de veszélyes fenyegetőzés miatt is bíróság elé állt már. A felvételen látható autóban – most már egykori – barátnője, Jana ült, és állítása szerint 2022 májusa óta alkottak egy párt.

A férfi a megjelent bizarr felvétel ellenére tagadta, hogy megtámadta volna a nőt. „Mindenfélét mond“ – mondta Ľudovít azzal kapcsolatban, hogy a nő azt állítja, a férfi ütötte és rugdosta őt. A gyanúsított szintén tagadta, hogy megütötte volna Janát az autóban.

Jana a TV Novinynek elmondta, állítólag azon vesztek össze, hogy a férfi arra kényszerítette őt, járjon vele lopni az üzletbe, ő viszont ezt nem akarta. A videóban rögzített incidenst egy konfliktus előzte meg, amire egy bevásárlóközpont előtt került sor. A férfi előbb letörte az autó mindkét visszapillantóját, majd megrongálta az ablaktörlőt és rugdosta a karosszériát. Közben a volán mögött ülő nőt fenyegette.

„Bezárkóztam az autóba, és egész végig dudáltam, hogy valaki észrevegyen. De senki sem segített. Amikor ellépett az autótól, elindultam vele, de utolért egy kereszteződésnél, piros jelzés volt, és felugrott a motorháztetőre“ – mondta Jana.

Két férfi sietett a nő segítségére, egyikük pedig értesítette a rendőrséget. A nő szerint Ľudovít a két férfi ellen is agresszív volt. Állítása szerint tanácstalan volt, ezért elindult a kocsival.

„Úgy gondoltam, hogy ha egy darabig így megyek majd vele, akkor lemászik és abbahagyja. Kértem is, hogy másszon le, de ő nem akart. Végül megálltam és beengedtem az autóba. Erre megütött a fejemen, majd elkezdte csapkodni a műszerfalat“ – tette hozzá. A bíróságon azt mondta, Ľudovít nem először volt agresszív vele, a múltban többször is szakított vele, de a férfi folyamatosan követte őt, illetve meg is verte.

A rendőrség tájékoztatása szerint a férfit rongálással, veszélyes fenyegetőzéssel és hivatali határozat figyelmen kívül hagyásával gyanúsították meg.


(tvnoviny.sk)