Megszűnik az Udvardi Szakközépiskola

2019. augusztus 27. - 12:30 | Régió

Az Udvardi Szakközépiskola legkésőbb 2019 végén befejezi működését – döntöttek a Nyitra megyei képviselők legutóbbi ülésükön. Az iskola bezárása már a júliusi ülésen felmerült, akkor elhalasztották a döntést.

A bezárás oka a rohamosan csökkenő diáklétszám: a 2013/2014-es tanévben még kilenc osztály volt a középiskolában 250 diákkal, az előző tanév végén már csak öt osztály volt 79 tanulóval,

szeptemberben pedig csupán 34 diák kezdte volna meg a tanévet.

Az iskola bezárásának másik oka a pedagógushiány. Vladimír Gubiš, a megyei oktatási osztály vezetője elmondta, július elsejével több tanár felmondott, és az igazgató, Peter Patay is távozott.

„Ideiglenesen kinevezett utódja, Peter Varga csupán annyi tanárral tudott szerződést kötni, hogy az iskola csak a tanítási órák 52 százalékát képes megtartani” – mondta a megyei osztályvezető.

A diákok átjelentkezhetnek más középiskolába, például Érsekújvárba, Ógyallára, Komáromba vagy Nagysurányba, „esetleg más iskolákba”, fűzte hozzá Gubiš.


(TASR)