Megtagadható, de kitörölhetetlen – viszont nem tanulunk belőle

A legtöbb parlamentben, demokráciákban is ülnek vagy egyenesen neofasiszta, vagy pedig a kirekesztést és erőszakot programként megvalósítani igyekvő személyek és pártok.

A szovjet típusú szocializmusok megbuktatása után azt hihettük, a „kommunizmus” (a terminológiáért elnézést, hagyományosan egy nem létező dolog létező elnevezése égett rá egy nem pontosan akként létező rezsimre, illetve gondolkodásmódra) véget ért, vagy legalábbis most már fenntarthatatlan, véget kell érnie. Ezek az eszmék mégis túlélték a forradalmakat és rendszerváltásokat. Az emberi hülyeség és gonoszság éltette és élteti aktívan ezeket.

Hiszen mindkét esetben minden, de legalábbis untig elegendő történelmi tapasztalat, információ és forrás állt a nép rendelkezésére ahhoz, hogy mindkét gyilkos rendszer, mindkét gyilkos világnézet természete világossá váljék. Nem voltak ezek konzisztens rezsimek, mint ahogyan ma is számos variációjuk kelt definíciós zavart, ám az alapvetően erőszakos karakter evidens.

De az emberi hülyeség és gonoszság oda sodorja a világot, hogy egyesek, túl sokan megtagadják a szabadságot és a szabadságalapú berendezkedéseket azért, hogy gyilkos rezsimeket támogassanak.

1. Mert nem értik a különbséget jó és rossz között. Hülyék. Joguk van hozzá. (Ugyanabban a faluban, ugyanabban a házban élnek, ugyanaz a polgármester, aki azelőtt párttitkár volt, ugyanazon a munkahelyen ugyanaz a főnök, csak más a cég neve, ugyanolyan meleg a sör ugyanazon a kocsmapulton stb. internet, szabad utazás és nyelvtanulási lehetőség, nyílt világ ide vagy oda… Nem élnek a lehetőségeikkel, nem is látják őket, nem is merik látni, ha szólsz, te vagy a rossz. Nem tanulnak és lenézik, ha valaki tanul a világban, a világról, még a saját gyerekeiket is.)

2. Mert személyes érdekük, tehát értik a különbséget jó és rossz között. Tehát rosszak. Az bizonyos törvényes keretek között és mértékig jogos, mégis erkölcstelen. (Tanultak, de keveset, így csak az orrukig látnak.)

Nevetséges, kisszerű érdekek mentén épül újra és erősödik a két rokon rezsim vegyes mutyija. Nem csupán az eltévedt hülyék miatt, akik általában a napi betevő végett csapódnak meglehetős erkölcsi-eszmei hűtlenséggel és világnézeti következetlenséggel egy-egy aktuális erőhöz. Inkább, leginkább azok miatt a képmutatók miatt, akik a nyolcvanas években még proletár internacionalista partizánok voltak, a kilencvenesekben pedig már mélynemzeti keresztények. Vagy akik ’89 őszén a párt belépési nyilatkozataival kergették a diákjaikat, majd hetekkel később a Csemadok-gyűléseken szónokoltak, miszerint a kommunista igát le kell rázni. Vagy akik gimis tanítóként ragaszkodtak a SZISZ-nyakkendőhöz, de ma már Horthyt dicsőítő történészek előadásain tapsikolnak. Akik anno az elnyomó rendszer elleni írásaik miatt akár állásukat is vesztették, ma pedig a legismertebb közép-európai elnyomó rendszer bőkezű export-sajtóját fejik névvel, arccal… Akik azelőtt marxista közgazdaságtant oktattak, ma pedig vállalkozásból élnek. Akik régen szlovák iskolába adták a gyerekeiket és az utcán sem beszéltek az anyanyelvükön, ma pedig látványosan magyarkodván azokat nemzetárulózzák, akik csendben, de mindig magyarok voltak. Akik anno besúgtak és most is besúgnak. Akik az előző kormánynál kritizálták a politikai nyomulást, de a mostaninál elfogadják, hogy egy állami alap igazgatója kinevezhető pályázat nélkül, míg egy falusi óvoda igazgatóját pályáztatni kell, ráadásul a meghallgatás titkos… Akiknek mindig az felel meg, ami éppen hasznot hoz, amitől lesz hús a levesben. Függetlenül attól, hogy a környezetükben mindenki emlékszik a komplett múltjukra – őket az nem zavarja. Akiket nem érdekelnek mások, csak önmaguk. Mert mindig félnek valamitől vagy valakitől, ezért mindig van ellenségük, akit a saját érdekeik védelmében el kell taposni. Örökös rettegésben élnek, még ha jobban is, mint sokan mások… Nem ismerik a békét. Csak a harcot, a végtelen ellenségeskedést és háborút.

A forradalmak és a nagy társadalmi változások, sőt az eszmék is, mint minden más, megtagadhatók. Ugyanakkor éppen azért, mert ezek a közösségélmény, a másokkal való törődés, az ország, ha úgy tetszik, a(z itt máig is csak lassan alakuló) politikai nemzet építését, épülését szolgálták, mégpedig az általános emberi erkölcs és igazság alapján: kitörölhetetlenek. Ritka alkalmak. Nagyon ritkák, bele-belevesznek a tudatlanság és gonoszság tengerébe.

Az idei bársonyos évforduló is, ahogyan tavaly és azelőtt szintén, sikeresen beleveszett. Egyfelől azok húznak belőle hasznot, akik ellen irányult a változás, másfelől sokan istent, szeretetet, humánumot hirdető jelszavak és a tudatlanságból adódó félelem mögé bújva hoznak bajt tömegek fejére. Hülyeségből vagy rosszaságból. Mindegy. Ha nagy levegőt veszünk és emlékszünk még a humánum egyes elemeire, akkor toleránsak leszünk azokkal szemben is, akik velünk szemben nem azok és meg is bocsájtunk majd nekik lassacskán, idővel, vénségünkre.

Csak az erőszakot és a halált lesz nehéz megbocsájtani. S akkor is a megbocsájtó küzd majd jobban a lelkiismeretével, nem az, akinek megbocsájtás jut.