Megtalálták Iránban a vasárnap lezuhant repülőgép roncsát

2018. február 20. - 12:38 | Külföld

A Forradalmi Gárda elitalakulat egyik helikoptere valóban megtalálta kedden az iráni Dena-hegységben két nappal ezelőtt lezuhant utasszállító repülőgép roncsát - jelentette be a gárda szóvivője.

Egy angol nyelvű iráni tévé hétfőn azt jelentette, hogy a kutató-mentő alakulatok megtalálták az Iran Aseman Airlines lezuhant repülőgépét, de ezt az iráni polgári repülésirányítás akkor nem erősítette meg. A vörösfélhold mentőcsapatának egyik tagja is csak annyit mondott az ISNA hírügynökségnek, hogy Dengezlu város közelében találtak valamit, ami elvezethet a gép testéhez.

A Forradalmi Gárda szóvivője az állami tévének kedden azt mondta: hétfő óta a gárda drónjai keresték a gépet, és ennek eredményeképpen kedd reggel elindult a térségbe a légierő két helikoptere.

A légitársaság szerint az ATR-72 típusú gépen 59 utas és hat főnyi személyzet utazott. Az EP3704-es számú járat a teheráni Mehrábád repülőtérről tartott az ország délnyugati részén fekvő Jászúdzs városába, és Szemírom közelében, a fővárostól mintegy 620 kilométerre délre csapódott a földbe 50 perc repülési idő után. A baleset oka a ködös időjárás lehetett, de a polgári repülésirányítás csak akkor tud majd biztosat mondani, ha megtalálták a feketedobozt.

Az Irán délnyugati részén található, mintegy 80 kilométer hosszú és 15 kilométer széles Dena-hegység az országon északnyugati-délkeleti irányban végighúzódó Zagrosz-hegység része.

(MTI)