"Megtiszteltetés volt önt elítélni" - üzente a bírónő, miután 175 évet szabott ki a pedofil csapatorvosnak

2018. január 24. - 19:57 | Külföld

Larry Nassar kamasz-, illetve gyerekkorú tornászlányokat molesztált.

"Megtiszteltetés volt önt elítélni" - üzente a bírónő, miután 175 évet szabott ki a pedofil csapatorvosnak
Larry Nassar (Fotó: AP/TASR)

A zaklatott lányok között volt az olimpiai bajnok Gabby Douglas is - adta hírül az Index. 150, ma már felnőtt nő vallott az amerikai tornászok egykori csapatorvosa ellen, ő maga azonban ebből csak hetet ismert el.

A michigani bíróság korábban 60 évre ítélte, ami már ugyancsak életfogytiglan az 54 éves férfi esetében, de most ezt súlyosbították.

Nő volt a tárgyalás vezetője is, Rosemarie Aqualina bírónő pedig megtiszteltetésnek vette, hogy ő hirdetheti ki az ítéletet, amely szavai szerint Nassar halálos ítélete is egyben.

"Megtiszteltetés, hogy én hirdethetem ki az ítéletét, mivel ön, uram, ugyanis nem érdemli meg, hogy a börtönön kívül valaha is szóba álljon valakivel" - idézi Aqualinát a BBC. Hangsúlyozta azt is, hogy Nassar élete végéig sötétségben fog élni.

Nassar egyébként a per folyamán arra is panaszkodott, hogy lelkileg megviseli őt, amivel a nők vádolják. Erre viszont azt kapta válaszul a bírónőtől, hogy 4-5 nap szenvedés számára semmiség ahhoz képest, amit ő órákon keresztül csinált a lányokkal, akiket ezzel egy életre megbélyegzett.

A nőknek is üzent, akiket Nassar molesztált. Azt mondta, ők most már nem áldozatok, hanem túlélők.

(Index/para)

Címkék: pedofil, Larry Nassar