Megtisztítottuk a Csallóközt!

Szeptember 28-án (szombaton) a reggeli órákban 354 önkéntes járta a környező csallóközi falvak és városok utcáit, s takarította el a szemetet a lakónegyedekből, az erdőkből és a falvak határából.

A szemétszedésben részt vettek Kisudvarnok, Nagyudvarnok, Csallóközkürt, Nagymad, Pozsonyeperjes, Csallóköznádasd, Vásárút, Kulcsod, Pódatejed, Albár és Királyfiakarcsa települések, valamint Dunaszerdahely, Komárom és Bős városa, de a kezdeményezéshez Dunaszerdahelyen a Sikabonyi Polgári Társulás és az YBS Fanclub is csatlakozott.

A Kukkonia polgári társulás által szervezett regionális szemétszedés az RRA Ister és az FC DAC 1904 együttműködésével valósult meg.

Dunaszerdahelyen a keleti és az északi lakótelepet, illetve a kisudvarnoki út menti erdőt tisztítottuk meg.

Dunaszerdahelyen és Komáromban a város támogatásával szállítottuk el az összegyűlt hulladékot, a falvakban erről az FCC gondoskodott.

Önkénteseink két óra alatt több mint 30 tonna szemetet gyűjtöttek össze a Csallóközben, ami elrettentő példaként szolgál környezetünk szennyezettségére.

„Az ilyen közös takarítások során látni sajnos igazán, hogy mennyi szemetet vagyunk képesek eldobálni. Ezek a kezdeményezések talán ösztönzően hatnak mindannyiunkra. Így talán jobban óvjuk azt az életteret, ahol élünk, jobban odafigyelünk környezetünkre” – mondta Marczel Zoltán, Kisudvarnok polgármestere.

Sok szülő magával hozta csemetéit is, a gyűjtéshez 70 gyermek csatlakozott. A legkisebb önkéntesünk egy három és féléves kislány volt.

„Szerettünk volna példát mutatni a legifjabb generációnak. Fontos, hogy a gyerekek már kis korukban megtanulják, hogy védeni kell a környezetet, és nem szabad szemetelni” – vallja az egyik önkéntes anyuka.

A szemétszedést követően vendégül láttuk az önkénteseket egy tányér gulyással és frissítővel.

Az FC DAC jóvoltából minden egyes településen az önkéntesek közt 2 db VIP Silver jegyet sorsoltunk ki a november 9-i FC DAC–AS Trencsén mérkőzésre. A nyertesek listáját hamarosan közzé tesszük a honlapunkon.

„Szerettük volna felhívni az emberek figyelmét a környezetvédelem fontosságára, a környezettudatos életmódra. Az a célunk,  hogy minimalizáljuk a szemetet, és tudatosan éljünk. Nagyon fontos, hogy pozitív példával járjunk elő, és már kisgyermekkorban is erre tanítsuk a gyermekeket. Örülünk, hogy ennyien bekapcsolódtak, s hogy a gyermekek is velünk együtt tisztították Kukkóniát” – nyilatkozta Dóka Tímea, a Kukkónia polgári társulás elnöke.

„Igyekeztünk szelektálni, külön gyűjteni a műanyagot, az üveget és a kommunális hulladékot” – mondta Manczal Szilvia az RRA régiófejlesztési ügynökség vezetője.

Azt szeretnénk , ha minél több hasonló kezdeményezés alakulna, és minél többen tegyenek azért, hogy tiszta környezetben éljünk.

Aki lemaradt a szemétszedésről, az ne szalassza el a Green Kukkonia projekt következő fázisát, ami a faültetés lesz.

Mindenkit szeretettel várunk! – hangsúlyozták a Kukkonia képviselői.


Podujatie je realizované s finančnou podporou Ministerstva dopravy a výstavby Slovenskej republiky.

-k-