Megtolják a kerékpáros projekteket: kitolódik a bicajos pályázatok határide

2019. október 21. - 11:30 | Belföld

A nagy érdeklődésre való tekintettel a közlekedési minisztérium úgy döntött, meghosszabbítja a kerékpáros közlekedést és kerékpárturizmust célzó projektek leadási határidejét.

Megtolják a kerékpáros projekteket: kitolódik a bicajos pályázatok határide
Illusztráció (wikipédia)

Az önkormányzatok és polgári társulások 2019. november 8-ig nyújthatják be támogatási kérelmüket. A felhívás elsősorban a kivitelezési tervek elkészítését célozza, illetve az új kerékpárutak építésére vagy az elkezdett kerékpáros infrastruktúrára – többek között új kerékpártárolók beszerzésére – vonatkozik.

„Örülök, hogy a városok és települések szeretnék fejleszteni a kerékpáros közlekedést a régiójukban. A leadási határidő meghosszabbításával szeretnénk lehetőséget adni a további érdeklődőknek is, hogy elég idő álljon a rendelkezésükre ahhoz, hogy minőségi projekteket nyújthassanak” – mondta Érsek Árpád közlekedési és építésügyi miniszter.

A pályázati kiírás három területet érint, mindhárom a támogatások más-más részére összpontosít. Az „A” kiírás a projektdokumentációkra irányul. A „C1” és „C2” kiírások az új kerékpárutak építésére vonatkoznak, illetve a kerékpáros infrastruktúra – főként a kerékpártárolók – megvalósítására. A közlekedési tárca 2019-ben hatmillió eurót különített el a kerékpáros közlekedés és kerékpárturizmus támogatására.

A pályázattal kapcsolatos részletes tájékoztatás, illetve a szükséges nyomtatványok a közlekedési minisztérium honlapján találhatók meg. A pályázat iránt érdeklődők a következő email címen tehetik fel kérdéseiket a kiírással kapcsolatban: cyklodotacie@mindop.sk

-para-