Megtörték a csendet, új dallal tértek vissza a dunaszerdahelyi rappersrácok (VIDEÓ)

2023. május 7. - 14:41 | Kultúra

Megjelent a dunaszerdahelyi rapformáció, a 307music legújabb dala, a Nem felejtelek el.

Megtörték a csendet, új dallal tértek vissza a dunaszerdahelyi rappersrácok (VIDEÓ)
Forrás: Facebook

„A dal teljesen valós eseményeket dolgoz fel, igazából egy búcsú és egy üzenet is egyben, hogy mindenki, aki volt ilyen helyzetben, picit magára találjon benne. Szóval egy igaz történet, úgymond kiszakadt belőlünk, és pár nap leforgása alatt el is készítettük” – árulta el érdeklődésünkre Posztobányi Márk, az együttes egyik tagja.

Társa, Karácsony Gyuri hozzátette, a munkálatok Budapesten zajlottak. „Kialakult egy kisebb csapat, akikkel együttműködtünk, mind a zenei részt, mind a videoklipet illetően.”

Hosszabb szünet után született meg a Nem felejtelek el című dal, a csallóközi rapformációnak viszont komoly tervei vannak a jövőt illetően.

„Volt egy nagyobb szünet, amíg kerestük saját magunk zenei ízlését, és próbáltunk fejlődni. Ezentúl viszont igyekszünk sűrűbben jelentkezni új dalokkal, ez a szünet jó volt arra, hogy kísérletezzünk, és szintet tudjunk lépni” – zárta Gyuri, hozzátéve, a nyár folyamán a tervek szerint újabb meglepetéssel rukkolnak elő.


(fl)

Címkék: rap, 307music, zene