Megvan a Halálos Iramban 8 rendezője

2015. október 9. - 14:34 | Kultúra

A franchise-t futtató Universal Pictures, illetve maga Vin Diesel is megerősítette a folytatás levezénylését elnyerő direktor kilétét - írja a 24.hu.

Miután az egyébként kiválóra sikeredett Halálos iramban 7 bevételei mostanra már meghaladják az 1,5 milliárd dollárt, távolról sem volt meglepő a még áprilisban bejelentett nyolcadik felvonás híre, melyet illetően azóta már az is kiderült, hogy a hősök mellett ki lesz a produkció nagy visszatérője.

A Halálos iramban 8 egyik utolsó nagy kérdőjele mind ezidáig az volt, hogy ki rendezheti majd a filmet, miután a kasszasikerré vált hetedik részt dirigáló James Wan kiszállt a buliból. Nos, mostantól erre is megvan a készítők válasza, ugyanis a mozit az idén az USA bevételi listáját is meghódító Straight Outta Compton direktora: F. Gary Gray fogja tető alá hozni.

A bejelentés örömére Vin Diesel is – aki a 2003-as Túl mindenen forgatásán már dolgozott együtt Gray-jel – megváltoztatta háttérképét az immáron laza 95,5 millió követővel rendelkező facebook-oldalán. A már bejelentett premierdátuma szerint a Halálos iramban 8 2017. április 14-én kerül majd a mozikba.

24.hu

Címkék: Halálos iramban