A támogatás összege nem változik.
A támogatás összege nem változik.
A helyi hatóságok szerint az év eleje óta ez a hetedik és nyolcadik olyan haláleset.
Soraikban sok nő és gyermek van.
A menekültek csaknem egyharmada Ukrajnából, Szíriából és Afganisztánból indult útnak.
Az érkezők között nők és gyerekek is vannak.
Az egyházfő megemlékezett az elhunyt menekültekről, és azokról is, akik úton vannak.
Kihűlés tüneteit mutatta.
A határellenőrzések miatt egyre több menekült jelent meg a szlovák fővárosban.
A Dél-Szudánba érkezők több mint 90 százaléka több napja nem jutott ételhez.
Felidézte az mRNS-kutatás legfontosabb mérföldköveit, azt is amikor az mRNS-t felfedezték.
A Szent Szófia-székesegyház melletti tér fáján fölkapcsolták a díszkivilágítást.
Benjamin Zephaniah-nál nyolc héttel ezelőtt diagnosztizálták az agydaganatot.
Az ilyen esetek megelőzése érdekében össztársadalmi szinten kell foglalkozni a problémával
Kedves nyugdíjasok, a Pellegrini által megígért plusz nyugdíjat nem a kormánytól kapjátok.
Szlovákia vezetője formában van, a gyerekek nagy bánatára.
A cseh űrhajós űrutazásának költségei mintegy 60 millió dollárt tennének ki
Az ügyet azonnal a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) vette át.
A filmet körbelengi a hetes szám.
A Liverpool egy héten belül harmadszor lép majd pályára szombaton a PL-ben.
Egy olyan reklámvideóban is szerepel, amiben a televízió anyagi támogatást kér a nézőktől.
A nyugdíjak összegét több tényező befolyásolja, köztük az aktuális nyugdíjérték
Fontos, hogy mindenki legyen különösen óvatos az utakon.