Menjetek haza meghalni, legföljebb majd az unokáink bocsánatot kérnek

arch.

A rákövetkező évben sem az USA, sem Kanada nem engedte kikötni azt a közel ezer menekült (és bizonyos értelemben potenciális illegális bevándorlót – hiszen legálisan nem juthattak be) szállító hajót, az MS St. Luist, amely aztán Európába kellett menjen. A menekülők közül az akkori Európában sokan lelték halálukat. Kanada most már szégyent érez amiatt, hogy a halálba küldte ezeket az embereket, bocsánatot kért.

Szerintem akkor Kanada és az USA nem tudta (tudhatta volna), vagy csak nem akarta tudni, hogy a halál elől csak szabad országokba lehet menekülni.

Most már azt is tudja, hogy amelyik ország visszaküldi a halálba a menekülőket, annak a szabadsága (lásd az erkölcsi béklyókat) attól kezdve kérdőjeles.

Nem igaz, hogy ma ne tudnánk, aki bizonyos afrikai és ázsiai országokból menekül, az az életét menti. Sem Szíria, sem Jemen, sem Kongó nem az a hely, ahová szívesen küldenénk a gyerekeinket nyaralni. Ennyi idő elteltével a titkosszolgálati módszerek is kifinomultak annyira, hogy tudjuk, kik azok, akik a bőrüket mentik és kik, akik nem. Sőt, azt is tudjuk, hányas cipőt hordanak, amikor van cipőjük. Ha már egyszer különbséget kell tenni, mert úgy tűnik, kell, akkor simán szét tudná Európa válogatni őket. Elvégre a nap légkörébe is képes volt az emberiség szondát küldeni… Erre Európának igenis megvannak az eszközei.

Csakhogy a döntéshozatal nem a képességek szerint dönt, hanem a potenciális választók, azok közül is a leghangosabbak „közvéleménye” szerint – ezt nevezik aktuálpolitikai taktikának. Ez pedig – hallod a hírekben – szinte naponta több tíz ember életébe kerül a tengeren. Foghatjuk például az olaszokra, de csak amíg nem lesz egy közös európai stratégiánk. Persze, nem mi vagyunk a bűnösök, hanem azok, akik miatt a menekültek elindultak, akik elkezdték őket halomra gyilkolni. Ők az igazi gyilkosok. Mi – lásd Kanada példáját – csak a lelkiismeretünket évtizedekre megnyugtatgató, szerény lehetőségekkel bíró keresztény lelkek vagyunk. Nem gyilkosok.

Olvastam tegnap is ilyen keresztényektől pár szép szót a közösségi hálón. A külügyér kijelentette, Szlovákia megengedheti magának 10 szíriai árva gyerek befogadását. Na, lett erre riadalom! A pánikkeresztények (tisztelet a kivételnek) és liberális SaS-választók (tisztelet a kivételnek) közös platformra helyezkedve küldték melegebb égtájakra a minisztert, és az ellenérvelőket. Persze, érthető a félelem, hiszen naponta százakat gyilkolnak meg és erőszakolnak meg az örökbe fogadott szíriai árvák Pozsonytól Nagyszelmencig.

A kapitánydoktor (de ha így halad, akkor nemsokára csak kapitány…) vezette fokozottan keresztény SNS is nekiment Lajčáknak amiatt az ENSZ-paktum miatt, amely végre egy közös, ha úgy tetszik, globális (majd még csiszolható) stratégiát (és nem napi, választások előtti taktikát) igyekszik teremteni. Nem hiszem, hogy ezen fog múlni a koalíció sorsa, de ha minden országban belpolitikai csata kell majd egy globális stratégia elfogadásához, akkor az a stratégia maga lesz Quasimodo.

Itthon azon túl, hogy a legkeresztényebb pártok színeiben induló jelöltek és dolgozó aktivisták, valamint a választóik a legkevésbé keresztény módon reagálják le a világ eseményeit, az szomorú még, hogy egy magát liberálisnak mondó párt gátlástalanul a szélsőjobb receptjét alkalmazza. Végül majd oda jutunk, hogy a nacionalista komcsik örökségét ápoló korrupt Smerből formálódik ki a legegészségesebb politikai erő? Hihetetlen, de az elmúlt napok eseményei erre utalnak. Nonszensz. És inkább felébrednék már.

Még jó, hogy a keresztények számára van ez a gyónás, na meg a gyónási titoktartás – sok erőt a gyóntatóknak! Oké, tudom, a többség nemhogy nem gyónja meg, de nem is fogja föl…

Bár ki tudja, ki miért és hogyan szeretne majd 80 év múlva bocsánatot kérni… Nem kell ahhoz gyilkolni, hogy legyen miért, elég a cinkosság. Sőt, olykor a tétlenség és a szótlanság is.