Megosztás
Az Európai Unió munkaképes korú (20-64 év) lakosainak 3,8 százaléka élt 2017-ben egy másik, az állampolgárságától eltérő uniós tagországban, tíz évvel korábban ez az arány még csak 2,5 százalék volt - ez derült az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) hétfőn közzétett jelentéséből.
Az egyes tagállamok között óriásiak a különbségek. Románia és Litvánia lakosai a leginkább mobilisak: a munkaképes korú románok majdnem egyötöde, 19,7 százaléka, a litvánoknak pedig a 15 százaléka tartózkodott tartósan más uniós tagállamban 2017-ben. A két országot Horvátország (14,0 százalék), Portugália (13,9 százalék), Lettország (12,9 százalék) és Bulgária (12,5 százalék) követte.
Szlovákia 11. helyen áll a maga 6 százalékával. Tíz éve az ország polgárainak még csupán 3,6 százaléka élt egy másik uniós tagállamban, ami aztán 2012-re már 4,3-ra kúszott fel.
Magyarország 5,2 százalékkal a 13. helyet foglalta el tavaly. 2007-bena munkaképes korú magyar lakosok 1,5 százaléka, 2012-ben pedig a 2,4 százaléka élt egy másik EU-s országban.
A cseheket nem igazán hozza lázba az unión belüli mobilitás lehetősége, amivel kiérdemelték az EU 22. „legmobilisabb” nemzete címet. Míg tíz esztendeje a munkaképes korú csehek 1,5 százaléka élt az unió valamelyik országában, ez az arány 2012-re 1,4 százalékra csökkent, majd tavalyra 1,8-ra „emelkedett”.
Arányaiban nem kiemelkedő a „mindenhol jelenlévő” lengyelek ilyen jellegű teljesítménye sem. Míg 2007-ben 3,9 százalékban, addig 2017-re 7,8 százaléknyian éltek életvitelszerűen anyaországuktól eltérő valamelyik uniós országban.
A legkisebb mértékben Németország állampolgárai települtek át másik uniós tagállamba: 2012-ben és 2017-ben is 1,0 százalékon, 2007-ben pedig 0,9 százalékon állt az arányuk. Hasonlóan alacsony arányt mértek Nagy-Britannia esetében, 1,1 százalékkal, valamint Franciaország és Svédország esetében, 1,3-1,3 százalékkal.
Általában véve a felsőfokú végzettséggel rendelkezőkben az átlagosnál nagyobb a hajlandóság az áttelepülésre: a teljes uniós lakosság 30,1 százaléka diplomás, az áttelepülők esetében ez az arány 32,4 százalékra rúgott tavaly.
Feltűnően nagy a különbség Franciaország és Németország esetében. A más uniós államban dolgozó franciák 62,5 százaléka volt felsőfokú végzettségű, szemben a Franciaországban élők 34,6 százalékával, míg Németországban 54,5 százalékos, illetve 26,7 százalékos volt ez az arány
Szlovákia esetében ugyanezek az adatok a következőek: az ország lakosainak 22,4 százaléka végzett főiskolát, míg az uniós országba kivándorolt hazánkfiainak ezen mutatója eléri a 37,2 százalékot.
Magyarországon a munkaképes korú lakosság 22,6 százaléka rendelkezett felsőfokú végzettséggel tavaly, a külföldön élő magyarok között 34,5 százalékon állt a diplomások aránya.
A cseheknél is számottevően magasabb a kivándoroltak iskolázottsági mutatója. Az országos átlaggal – 22,9százalékkal – szemben az uniós tagállamban lakó csehek
38,5 százalékának van felsőfokú végzettsége.
A lengyeleknél ez az „iskolázottsági olló” alig nyílt ki, ott szinte megegyezik az országos arány (28,3) a kivándoroltak közösségében mért adatokkal – 29,2 százalék.
Hat uniós tagállam – a balti köztársaságok, Bulgária, Horvátország és Portugália – esetében fordított volt ez az arány: azaz az otthon élők között magasabb volt a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya, mint a kivándorlók között.
A foglalkoztatási arány a teljes uniós lakosságban 72,1 százalék volt tavaly, a tartósan külföldön élők esetében viszont 76,1 százalékot ért el 2017-ben. Magyarországon a teljes lakosság 73,3 százalékára, a külföldre áttelepült magyaroknak pedig a 80,5 százalékára rúgott a foglalkoztatási arány tavaly, ami eléggé hasonlatos a szlovákiai adatokhoz. Szlovákia esetében ugyanezen bontásban 71,1 százalék, illetve 80,2 százalék.
(sárp)