Ment egy elegáns kört a kebabbojkott a nemzetközi sajtóban, mi meg Dunaszerdahelyen!

2017. január 13. - 21:09 | Régió

Miközben még a DAC-drukkerek is esznek kebabot.

Ment egy elegáns kört a kebabbojkott a nemzetközi sajtóban, mi meg Dunaszerdahelyen!
Az egyik legnépszerűbb török étterem Dunaszerdahelyen (Fotó: Paraméter)

Dunaszerdahelyen járunk, ahol néhány napja a DAC egyik fanklubjának, a Yellow Blue Supportersnek sikerült kiborítania a púpos bilit. Mint arról már korábban beszámoltunk, a fanklub a Facebook-oldaláról azóta már törölt státuszban arra buzdított mindenkit, hogy „határolódjanak el minden olyan cselekedettől, amivel az iszlám népet támogatnák“.

Ez alatt konkrétan azt értették, hogy

bojkottálják a kebab- és balkánfagyi-árusokat, hiszen „jó nekünk a paprikás csirke és a csavart fagyi is”.

Sikerült azt is kigyömöszölniük magukon, hogy „támogatjuk az OTTHON SZÜLÉST!!! Ha valakit elsodort a sors hazájától, szívesen segítünk nekik hazajutni”.

Domonkos Roland, a fanklub vezetője szerint „lehet, hogy az a két cent hiányzik majd egy következő terrorcselekményhez.” Ehhez hozzátette, hogy ugyan nem gyanúsítják a dunaszerdahelyi kebabárusokat semmivel, de „majdnem egy lapon lehet őket említeni” az Európába most érkező bevándorlókkal.

Nem határolódott el az YBS uszító bejegyzésétől az MKP elnöke, Menyárt József sem, aki az Új Szónak nyilatkozva azt mondta, megérti a felhívást közzétevőket. Hozzátette, hogy mivel a politikai elit magukra hagyta őket az aggodalmaikkal, „emiatt elkeseredettek és a maguk módján, őszintén reagálnak.”

Reagált a Híd ifjúsági tagozata, a Iuven is, amely szombat délre a Bartók Béla sétányra invitált mindenkit egy kebabozásra.

A történtekről posztolt a Facebookon Martin Dubéci civil aktivista, aki tavasszal a Híd listáján indult a parlamenti választásokon, de nem jutott be.

„Nevetséges, nem? Csak emlékezzünk vissza arra, hogy a parlament jelenlegi elnöke, a wannabe kormányfő Danko is összekötötte a kebabot és az iszlamizációt”

– figyelmeztetett. Aláhúzta, hogy ugyan érthető a megoldás keresése az olyan súlyos témákra, mint a biztonság és a migráció, „de hogy miért engedtük, hogy a közvita e témában ilyen mélységekre süllyedjen, azt nem értem”.

Egy piruett a szlovák, német és osztrák sajtóban

A témáról írt a Topky.sk, majd a szerdahelyi kebabbojkott ügyét a szlovák bulvároldalon keresztül feldolgozta az osztrák APA hírügynökség, valamint az olyan tekintélyes lapok is, mint a német Die Presse vagy az osztrák Kronen Zeitung. Kösz, YBS.

A Die Presse cikkének végén megemlíti, hogy Dunaszerdahely a szlovákiai magyar kisebbség egyik legjelentősebb központja, és hogy a város lakosainak többsége ehhez a nemzethez tartozik. E ponton a német olvasó is megtudta, hogy egy kisebbség tagjai követték el ezt a cselekményt.

A Kronen Zeitung viszont megemlíti, hogy az effajta szokatlan felhívásoktól eltekintve a DAC szurkolói arról is ismertek, ahogy klubjuk himnuszát (bizonyára a Nélküled c. dalra gondoltak) nagy átéléssel éneklik együtt.

Fotó: Facebook (Sultán-archív)

Mindeközben: még a DAC-drukker is jár kebabra!

Tettünk egy kört mi is Dunaszerdahelyen, hogy megtudjuk, hogyan hatott a felhívás a helyi kebabárusokra.

Sokan kedvelik a Jesenský utcán, a buszpályaudvar sarkánál lévő Kebab büfét, itt viszont nem tudtunk meg semmit, január 17-ig ugyanis zárva van.

Közkedvelt hely viszont a Vámbéry tér bejáratánál található Sirin, amely törökök tulajdonában van. A tulajokat nem sikerült elérnünk, az étterem munkatársa, Jandora Erzsébet azonban kérdésünkre kifejtette, hogy tulajdonképpen semmilyen hatással nem volt a felhívás arra, hogy ki vagy mennyien járnak hozzájuk. „Kevesebb az ember, mint általában, de tavaly ilyenkor is ez volt, a hideg és a fagyok miatt” – szögezte le.

Elmondta, hogy akadt olyan vendégük az utóbbi napokban, aki szóba hozta, de nem olyan értelemben, hogy ez problémát jelentene, csak mert beszédtéma. Erzsébet elmondta, meglepi a felhívás, mert

az őszi stadionavató után számos DAC-drukker fordult meg náluk is.

A német sajtótól is keresték állítása szerint Závodsky Józsefet, a Kukučín utca és a buszpályaudvar közötti sétálóutcán található Sultán török ételbár vezetőjét. „Teljes mértékben elhatárolódunk ettől a véleménytől, mi itteniek vagyunk, semmi közünk nincs a muszlim vonalhoz. De nem vettem észre, hogy ez meglátszott volna nálunk” – fogalmazott.

Mint mondta, semmilyen rasszal nincs gondjuk, hiszen, törökök, muszlimok, feketék és romák is járnak hozzájuk.

„A menekültek is jártak ide enni Bősről. Mindig fizettek, nem hagytak rendetlenséget maguk után, és nagyon kedvesek voltak. Nem nagyon érdekel ez az egész. Dolgozunk tovább, és nagyon szívesen kiszolgálunk mindenkit továbbra is”

– emlékeztetett.

(SzT)