Menyhárt József leadta az elnökjelöltséghez szükséges aláírásokat

Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke hétfőn leadta az elnökjelöltséghez szükséges aláírásokat a parlamentben. 26 800 aláírás gyűlt össze.

Menyhárt József leadta az elnökjelöltséghez szükséges aláírásokat
Fotó: TASR/Marko Erd

Menyhárt elmondta: a szlovákiai magyarok hangja akar lenni, és ennek a közösségnek a problémáival akar foglalkozni.

„A rengeteg összegyűjtött szavazatnak már komoly súlya van. Akárcsak Szlovákia többi polgára, mi is egyenrangúak vagyunk. Öt évvel ezelőtt Bárdos Gyula vett részt az államfőválasztáson, most én képviselem a magyarok hangját”

– jelentette ki Menyhárt.

Azt ugyanakkor elismerte, hogy míg az előző államfőválasztáson Bárdos volt az egyetlen magyar jelölt, most két ilyen jelölt is van: Menyhárton kívül Bugár Béla, a Híd párt elnöke és a parlament alelnöke is indul a választáson.

Az MKP elnöke arra a kérdésre, hogy lát-e reális esélyt a győzelemre, azt válaszolta „meglátjuk, belevágunk”. Menyhárt szerint annak, aki megnyeri az elnökválasztást, egy tisztességes országot kell létrehoznia.

Az elnökválasztásra március 16-án, szombaton kerül sor, a második forduló március 30-án esedékes. A jelöltekről szóló javaslatokat január 31. éjfélig kell eljuttatni a parlamentbe.

TASR