Menyhárt József levelét Bugárnak megírta?

Találtunk a neten egy furcsa levelet. Névtelen informátorunk szerint a Magyar Közösség Pártja elnöke Bugár Bélának címezte az alábbi míves sorokat. Hogy végül postázva lett-e, nem sikerült megállapítanunk a feleknél. Mindössze annyi tűnik biztosnak – de lehet, korántsem az –, hogy mindkét pártban áprilisra tervezik a hivatalos MKP-Híd tárgyalásokat…

Menyhárt József levelét Bugárnak megírta?
Foto: Parameter

Elnök Úr!

Én írok levelet magának -
Kell több? Nem mond ez eleget? 
Méltán tarthatja hát jogának, 
Hogy most megvessen engemet, 
De ha sorsom panaszszavának 
Szívében egy csepp hely marad, 
Nem fordul el, visszhangot ad. 
Hallgattam eddig, szólni féltem. 
És higgye el, hogy szégyenem 
Nem tudta volna meg sosem, 
Amíg titokban azt reméltem, 
Hogy lesz falunkban alkalom, 
S nem csak a tévében láthatom; 
Csak hogy halljam szavát, bevallom, 
Szóljak magához, s azután
Mind egyre gondoljak csupán, 
Éjjel-nappal, míg újra hallom. 
Mondják, untatja kis falunk, 
Az MKP-sokat is kerűli,
De csillogtatni azt tudunk, 
És megpróbálunk jöttén örülni.

S akit szívünk kíván, kivárva, 
Lennénk örök hűségü pártja, 
Koalíciónknak elkötelezett alanya.

Másé!... A földön senki sincsen, 
Kinek lekötném lelkemet.
Ezt így rendelte a magyar Isten... 
Aki velem együtt titkon téged szeret!
Tapasztalatlanság vakít.
Sorsom gyanútlanul 
Előtted könnyem hullva hull, 
Gondold el, mily magam vagyok, 
Nincs egy megértő lelki társam, 
Így élek néma tompulásban,
Én itt csak elpusztulhatok. 
Várlak: emeld fel árva lelkem, 
Nézz biztatón, ne adj te mást – 
Vagy tépd szét ezt az álmodást 
Kemény szóval. Megérdemeltem.

Végzem! Átfutni nem merem, 
Megöl a félelem s a szégyen, 
De jelleme kezes nekem,
Bízom: a sorsom van kezében... 

-para-