Menyhárt József: Összefogásra van szükség, nem széthúzásra!

Beszélgetés Dr. Menyhárt Józseffel, a Magyar Közösség Pártjának dunaszerdahelyi járási elnökével.

Menyhárt József: Összefogásra van szükség, nem széthúzásra!
Menyhárt József

Foglalkozását tekintve egyetemi tanár, zenész, vőfély, és nem utolsósorban politikus. Hogy fér meg egymás mellett négy hivatás?

Ez mind valahogy belenőtt az életembe. A tanári hivatás a szakmám és több mint 10 éve tanítok a nyitrai egyetemen. A többi három tevékenységem mellett is már legalább egy évtizede elköteleződtem. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy belekapok ebbe-abba, hogy egy kicsit ezt csinálom, kicsit azt, hanem minden vállalásom maximális odaadással művelem.

Az egyetem után Galántán kezdtem tanítani, ahol Lantos Borbély Katicával találkozva kezdődött el a Kicsi Hang verséneklő együttes története. Alkalmi zenélésnek indult, és egy olyan projektté nőtte ki magát, amiről nem is gondoltam, hogy ekkora siker lesz.

A vőfélykedésem úgy kezdődött, hogy tizenhárom éve egy cserkész ismerősöm nősült, és nem volt vőfélye. Szóval akkor megkérdezte tőlem, vállalom-e a lakodalmát, utána pedig jöttek a megkeresések.

A nyékvárkonyi önkormányzatnál három ciklust, azaz tizenkét évet töltöttem: nyolc évig képviselő, majd négy évig alpolgármester voltam. 2013-tól pedig Nagyszombat megye képviselőjeként dolgozom.

Annak a magyarázata pedig, hogy milyen módon férnek meg ezek egymás mellett, a cserkészmúltamhoz köthető. 

Ennyire fontos volt a cserkészet az életében?

1991-ben tettem fogadalmat, és „Aki egyszer cserkész, örökké cserkész” – szól a mondás. A mozgalomról sokaknak Bruce Willis Az utolsó cserkész című filmje, esetleg a masírozás, és a kalapos, vicces figurák jutnak az eszébe… de a cserkészet igazából egy életforma. A közösségért élünk, amihez jön egy komoly valláserkölcsi alap is.  

A kilencvenes évek elején kezdett mélyen foglalkoztatni ez a mozgalom, őrsöt vezettünk, táborokat, kiképzőtábort szerveztünk. Időközben megnősültem, családot alapítottunk, és a cserkészetre fordított idő a családé lett. A szövetségi munkában már nem veszek részt, de a cserkészet alapjaiban határozza meg a gondolkodásom.

Hogy jött képbe a politikai pálya?

Fiatalon, huszonhat évesen, függetlenként lettem képviselő Nyékvárkonyban, amit valószínűleg a cserkészcsapatban elvégzett munkámnak köszönhettem. Amikor szétvált az MKP, és megalakult a Híd, az akkori polgármesterünk átment a Híd párthoz. Azokban az időkben a nulláról építettük újjá az MKP nyékvárkonyi helyi szervezetét. Azóta vagyok az MKP-tagja.

Párton kívüli volt, amikor 2009-ben kettévált az alakulat. Nem merült fel a Hídba való belépés gondolata?

Nem. Nem jött szóba, közelebb állt hozzám az MKP-s vonal. Az édesapám valamikor a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom tagja volt, és egyébként is konzervatív vagyok, ami szintén a cserkészetből származik. Tisztelem a konzervatív értékeket, egyébként nem fogadom el a dogmákat. 

Kampányában nagy teret kap az “összefogás” gondolata. Tavaly nyáron Somorján, augusztus 20-i beszédében azt mondta: “(…) hídnak álcázott gátakat építünk egymás közé”. Megvalósulhat egyáltalán az összefogás az MKP és a Híd között?

Véleményem szerint a világ nem osztható fehérre-feketére, jóra vagy rosszra.

A megbocsátás nagyon fontos, és az emberek többsége képes a változásra. Ugyanakkor az ember itt-ott kritikával él, és odaszúr a másiknak. Az sem mellékes, hogy az MKP a választások előtt kezdeményezte a párbeszédet a közös munka, akár egy közös indulás reményében. Viszont a Híd ezt elutasította, nem akart koalíciót. Szóval ha “híd” akarunk lenni, de egymás közt viszont nem akarunk hidat, akkor ott csak árok marad.

Meggyőződésem, hogy a felvidéki magyarság nagy része már nehezményezi a megosztottságot, és látja ennek veszélyeit is.

Az MKP és a Híd között jó ideig zajló sárdobálást melyik félnek kell “kipihennie”, illetve melyik fél jött ki belőle jobban? Mert valószínűleg ebben kell keresni a távolságtartás okát.

Ez olyan dolog, mint egy szakítás a párkapcsolatokban: először kígyót-békát kiabálnak egymásra az emberek, aztán idővel lenyugszik a légkör. Már csak a lagzis tapasztalataimból is tudom, hogy két elvált szülő a közös gyermeke esküvőjén igenis képes leülni egy asztalhoz. Miért működne ez máshogy a pártok között?

Az MKP-nak nem a Híddal kell foglalkoznia, az MKP-nak be kell jutnia a parlamentbe. Ezzel kell foglalkozni! Ha az MKP is bejut, akkor gyakorlatilag húsz fölött lehet azon képviselők száma, akik magyar érdekekért küzdhetnek. És nem kell, hogy mind magyar anyanyelvű legyen. Miért ne küzdhetne magyar érdekekért vagy régiós érdekekért nem magyar ember is? Ma már nincsenek színmagyar helyek, a Csallóköz északi része is vegyesen lakott. A települések szerkezete megváltozik, a magyar falvakban megjelennek a szlovákok, és a szomszédok jobbára rájönnek, hogy ők sem ördögtől valók, hanem ugyanolyan hétköznapi életet élnek, mint mi, ugyanolyan gondjaik vannak. Az etnikumok egymás ellen fordítását eszközként használja minden hatalom… így megy ez a Római Birodalom óta.

Megvan már egyáltalán a két pártban az őszinte párbeszédre irányuló akarat?

Egyre inkább kezdek rájönni, hogy a politikában az “őszinteség” mögött mindig valamilyen érdek áll: mégis azt mondom, hogy erről szlovákiai magyar vonatkozásban kell gondolkodnunk! Én azt vallom, hogy ha valamit mondunk, az legyen igaz. Lehet, hogy így a politikai pálya elején túl tiszta az ember, de én az őszinteségben hiszek. Bőven eljött a pártok közti párbeszéd ideje. El kéne kezdeni, csak a Híd olyan pozícióban van, hogy neki még nem kell ez. De hamarosan meglátjuk a választás eredményeit: és azok fordíthatnak a dolgokon. A Híd egy modernebb történet, mi egy konzervatívabb párt vagyunk, és mi a hagyományos értékrend mentén tudunk jobban kommunikálni. Csak az a kérdés, hogy a mai világot ez megszólítja-e vagy sem. 

Mit kell érteni a hagyományos értékrend alatt?

Azt, hogy a ma emberének mond-e valamit a magyarság értéke, ezek megőrzése, mond-e valamit az anyanyelv. Szülőként látom azt, hogy a barátaim, ismerőseim – értelmes, gondolkodó emberek – egy része azt mondja: inkább szlovák iskolába adja gyermekét, mert úgy jobban fog érvényesülni. Én erre azt mondom, hogy itt veszik el a nyelvbe vetett hit, és ebből pontosan látni, mekkora a veszély. Ha az anyanyelvbe vetett hitet elveszítjük, azzal a saját iskolarendszerünket is lebontjuk. És eddig csak – az egyébként hibákkal teli – iskolarendszerünknek köszönhettük, hogy nem morzsolt fel minket az asszimiláció. Zoborvidéken talán ha hat kiselsős volt, egyetlen magyar középiskola van, és Nyitra felszívó ereje szórvánnyá tette a zoboraljai magyarságot: és ez csak tovább fog oldódni, ha nem teszünk semmit.

Ha a szlovákiai magyarságra, vagyis az egyetemes magyarság egy részére érzelmek nélkül, nyelvészként gondolok, akkor arra jutok, hogy tulajdonképpen egy nyelvcsere történik – hol lassabb, hol gyorsabb ütemben. Magyar érzelmű emberként viszont nem szeretném, ha ez bekövetkezne. És ha ebbe belegondolunk, rájöhetünk, nem vagyunk annyian, hogy több pártot eltartsunk. Ezt a luxust nem engedhetjük meg magunknak.

Egyszer már végre összefoghatnánk önmagunkért: hisz mindenki látja, mi a helyzet. Gondoljuk át!

2010-től 2014-ig Nyékvárkony alpolgármestere volt. 2013-ban a Nagyszombat Megyei Önkormányzat képviselő-testületébe került be, majd 2014-ben indult Nyékvárkony polgármesteri székéért, de a megmérettetésen alulmaradt, bevallottan csúfos bukásként tekint erre. Tényleg ekkora csalódás volt az eredmény?

Nehéz volt. Én mindig teljes gőzzel művelek mindent, amibe belefogok, de lehet, hogy a sok vállalt feladat és hivatás kicsit elriasztotta a választókat. “Na, még mit nem akar?” – tehették fel a kérdést. Nehéz volt feldolgozni, de el kell fogadni, hogy a Teremtőnek talán más terve van velem.

Az a munka, amit tizenkét évig az önkormányzatban végeztem/végeztünk, az tervszerű volt. Úgy ne menjen senki polgármesternek, hogy nem tesz érte, hogy nem akar az lenni. Polgármester akartam lenni, mert azt láttam, van ott egy csapat, mellyel tudunk fejleszteni. Akik most ott vannak, ugyanúgy ezt akarják, ugyanúgy ezt teszik. A választás úgy sült el, ahogy, de én nem sározok vagy duzzogok: látom, hogy Nyékvárkony így is fejlődik, és sok sikert kívánok a vezetésnek! Vagyok annyira lokálpatrióta, hogy egy választási kudarc a falummal ápolt viszonyomon semmit ne változtasson. Büszke vagyok Nyékvárkonyra: ott nőttem fel, minden oda köt.

A politikának egyértelműen fontos szerepe van a mindennapok alakításában, a pártok pedig azt sulykolják, hogy szükség van rájuk. Közben ott van a választók fele, aki az urnák közelébe sem megy. Mi lehet az oka annak, hogy van egy tartósan kiábrándult réteg?

Nem sok minden javult. Az igazságszolgáltatásba vetett hit megrendült, gondoljunk csak Malina Hedvig ügyére. Gazdasági bűncselekmények, korrupciós botrányok szövik át a mindennapokat, és sokan úgy gondolják: a kisembernek sosem lesz jó, és aki a politikában tevékenykedik, az csak szélhámos lehet, hiszen négyévente mindig eljátszák, hogy változás lesz. Meg is értem, hogy az emberek egy része nem él a szavazati joggal, de tudniuk kell, hogy ők is támogatnak valakit, csak más értelemben.

Én hiszek a civil szféra megerősödésében, és ez talán fordíthat a kiábrándultsági trenden. Az MKP listáján induló Fiatal Függetlenek például a vizuális kétnyelvűségért harcolnak: olyan szinten felvállalták ezt a témát, ahogyan politikusok azelőtt még soha. Hiszek abban, hogy a politikába vetett bizalom javulhat. 

A politikai garnitúra cseréjére lehet szükség?

Igen, és az MKP-ban is szükség van erre a cserére: és nálunk ez a csere már zajlik. Friss arcok, új emberek, fiatal jogászok, tanárok, vállalkozók jöttek, és végzik a pártmunkát. Nem akarok rájátszani a “közös akarat” szlogenünkre, de tény, hogy van bennük akarat! Én láttam kiégett önkormányzati képviselőket, polgármestereket, akik csak úgy ott vannak a székükben, mert mi mást csinálnának. Viszont az MKP-ban tevékenykedik egy új generáció, akik ugyan még nem kész politikusok, de alkalmasak arra, hogy tanuljanak, és a közösségünk érdekeit képviseljék

Az MKP-lista első felében egyébként jóval alacsonyabb az átlagéletkor, mint a Híd listáján.

Az első tízben öt fiatal van, öten pedig régebben tevékenykednek. Mondhatják egyesek, hogy “zöldfülű” a lista: mégsem az, mert mindenkinek megvan a közösségi “előélete”, mindenki letett már valamit az asztalra, és egyáltalán nem idegen számukra a politika.

Azt mondta, az MKP-nek ez a választás történelmi jelentőségű. A negatív kimenetelről és a következményekről már beszéltünk, viszont ha az MKP bejut, de továbbra is Ficónál marad a kormánybot, melyek azok a témák, melyekért ellenzéki pozícióból tenni próbálhat az MKP?

Ha van gazdasági fejlődés, akkor van profit, ha van profit, akkor megerősödik a közösség, amely tud kultúrára, oktatásra és egyebekre is áldozni. Tény, hogy az ország déli részét elkerülik a beruházások: ezen változtatni kell. Az úthálózatok terén már van valami fejlődés, van már néhány soványka ipari parkocskánk is, de ez nem elég: alapvető dolog az, hogy az embereknek legyen munkájuk, hogy ne kelljen a munkahely miatt sok-sok kilométert utazni, átkelni a határon, nap mint nap messzire ingázva buszon-vonaton aludni.

Nem azt mondom, hogy ha bekerülünk a parlamentbe, akkor majd mi mindent megoldunk: odamegyünk, és lézerkarddal rendet vágunk, és minden milyen jó lesz. A politika a közért végzett munka kell, hogy legyen: csak ilyen szándékkal érdemes belefogni.  Közösségünket meg kell erősíteni gazdaságilag, és meg kell erősíteni kultúrájában és nyelvében is, hogy a biztonság az élet minden területén meglegyen. 

A választások előtt bő egy hónapban mit tesz azért az MKP, illetve Ön, hogy ezek az elképzelések a parlamenti jelenlét útján megvalósulhassanak?

Kampány van: a választások előtti hónapban szinte az összes csallóközi településre ellátogatunk, és bemutatjuk a programunkat, ahogy az ilyenkor szokás. Igyekszünk egy decens, mindenhol látható és értelmezhető kampányt folytatni: nem hidazva, nem árulózva, a mi elképzeléseinket bemutatva, az esélyeket latolgatva, és a választókat a közös gondolkozásra késztetve. A legjobb az volna, ha március 5-e után mind a két magyar érdekeltségű politikai erőt ott tudnánk a parlamentben.  A februári hónap arról szól majd, hogy ritkábban fogom látni a családomat… Csak ettől tartok, ez nehéz lesz. De ahogy mondtam, amibe beleállok, abba maximális energiát fektetek: igyekszünk mindenkit meggyőzni arról, hogy menjen el választani!

(parameter)