Menyhárt: A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem

2018. október 23. - 18:58 | Régió

Dunaszerdahelyen is megemlékeztek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról.

Menyhárt: A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem
Fotók: Cséfalvay Á. András - További felvételekért kattints!

„A reformerek a meglévő rendszert emberközelivé akarták tenni, hogy valódi egyenjogúság és társadalmi igazságosság legyen Magyarországon, ahol nem kell rettegni attól, hogy másnap az állambiztonságiak bekopognak, és elviszik a család egyik vagy másik tagját, s az otthon maradottak rettegtek, hogy szeretteiket viszontláthatják-e valaha” – emlékeztetett ünnepi beszédében Hájos Zoltán dunaszerdahelyi polgármester a diktatúrák áldozatainak emlékművénél.

Hozzátette, ma egész más a társadalmi légkör, ugyanakkor a fiatalok nemhogy az 50-es éveket, de a 80-as éveket is „nehezen értik meg”. „Ezért is szükséges a megemlékezés, hogy fiataljaink legyenek büszkék elődeikre, legyenek számukra példaképek, hogy bármilyen reménytelen is lehet a nemzet sorsa, mégis van kiút, remény, hiszen a jó példák a történelemből mutatnak számunkra kiutat” – fogalmazott.

Hájos Zoltán polgármester és a két alpolgármester, Horváth Zoltán ás A. Szabó László

Menyhárt József, az MKP elnöke is beszédet mondott a megemlékezésen, melyben kihangsúlyozta, a magyar forradalom a kommunizmus végének kezdete volt. „Ezek az elszánt fiatalok úgy lázadtak fel a hatalmas szovjet birodalom ellen, hogy alig volt más fegyverük, mint a szabadság puszta szeretete. A rendszert az egész magyar nép söpörte el. A világon páratlan szabadságharc volt ez, fiatal nemzedékkel a népünk élén.

A szabadságharc azért folyt, mert a nemzet szabadon akart dönteni, hogy miképpen éljen. Szabadon akart határozni sorsa, államának igazgatása, munkájának értékesítése felől. A szabadság pedig ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem” – húzta alá.

Úgy vélekedett, noha a felvidéki magyarok nem vettek részt az ’56-os eseményekben, felnéztek a forradalmárok bátorságára és áldozatvállalására, a szabadságharc leverése pedig ugyanúgy lelki megrázkódtatást jelentett nekik is, és ezek az érzések azért voltak jelen bennük is, mert „saját véreink kerültek szó szerinti élethalálharcba a szabadságért”.

Menyhárt József

Emlékeztetett, hogy ugyan a kommunista rendszer már a múlté, a nemzeti identitás vállalásának üldözése nem tűnt el, ám „a nemzet együvé tartozásának érzése és a közös cselekvési akarat sem múlt el.”

„Kiállunk egymásért, támogatjuk és ha kell, megvédjük egymást. Elsőként mindig azokat, akiket közülünk a leginkább fenyegetnek biztonságukban és szabadságukban, csak azért, mert vállalják nemzetüket, nyelvüket értékeiket, önmagukat. Ma a kárpátaljai magyarok azok, akik közülünk a leginkább rászorulnak a kiállásunkra, támogatásunkra, védelmünkre”

– figyelmeztetett.

„1703, 848, és 56. Egyszer minden száz évben talpra állunk kínzóink ellen” – Faludy György szavait idézve aláhúzta, hogy ezek „olthatatlan szabadságvágyunk vérrel írt napjai. Ám azokon a napokon tudtunk szabadon, ésszerűen és gyorsan cselekedni, és ez ’56 üzenete. A szabadságban és a demokráciában ugyanis részt kell venni...”

(SzT)