Menyhárt szerint már „éleződnek a szótőrök, és rotyog az alap a zaftos pletykák üstjei alatt”

Elsőként azonban A. Szabó László mondta el ünnepi köszöntőjét a Szent István téren lévő emlékműnél. Arra hívta a fel a figyelmet, hogy amint a történelmet, úgy a jelent is egyesek jobban, mások kevésbé ismerik. „Sokan ugyanis csak a közösségi hálón posztolt információkkal táplálkoznak. Azokat tényekként kezelik, és nem járnak utána a valóságnak, igazságnak. Nem keresik az okokat, nem élnek a kritikus gondolkodás eszköztárával. Ennek folytán történhet meg az is, hogy elharapódzik a panaszkultúra. Egyesek mindenben a negatívumot látják, másokban csak a rosszat vélik felfedezni. Semminek sem tudnak igazán örülni. Minden iránt félelem munkálkodik bennük, nekik semmi sem igazán jó. Így aztán nem érdekli őket a történelem sem” – jegyezte meg A. Szabó, aki szerint emiatt vesznek el számukra a meghatározó ünnepek is.

„Pedig a múlt mértéket kínál, amellyel összehasonlíthatjuk a jelent” – fogalmazott. Figyelmeztet, hogy a múltban sokféleképpen ünnepelték már augusztus 20-át. „Aktív jelenlétünk nélkül viszont egy ünnep csak egy élettelen keret…. Az ünnep a szívben születik és az emberek töltik meg tartalommal. Így aztán egy hétköznap is lehet ünnep” – folytatja.

Utalt az önkormányzati választások szeptemberi, jelöltállítási határidejére, és azt kívánta, hogy augusztus 20-ika legyen ennek kapcsán egy jóindulatú és tapintatos üzenet. Szent Istvánt szerinte ugyanis „pont olyan tulajdonságok jellemezték, mint amit napjainkban a közszerepet vállaló politikusoktól is elvárhatnánk. Legyenek alázatosak és gondoskodók. Saját életük példája tegye őket hitelessé és elfogadhatóvá. Ne hatalomra, hanem küldetésre vágyakozzanak. Vigyék tovább nemzetünk és közösségünk örökségét, városunk érdekében vállaljanak szolgálatot és felelősséget. Éljen bennük a szent istváni szellemi hagyaték”.

Menyhárt József ünnepi beszédében megjegyezte, hogy Szent István ezer év múltán sem ment ki a divatból. „Ő az az uralkodó, aki érezte és értette is a kort, amelyben élnie adatott, így ahelyett hogy sodródott volna az eseményekkel, alakította a magyar és az európai történelmet” – szögezte le.

„Szent István tettei intelmek, cselekedetei túlélték az időt. Tegyük le tehát a múltba révedés vastag, a történelem piszkától piszkos pápaszemét! Guruljon ki kezünkből a jövőbe látó csalfa kristálygömb! Nézzünk szembe a nyersen valós jelenünkkel! De ne csak amolyan sete-suta, maszatolós tessék-lássékolással! Ne! Erős akarással, igazán, izomból – figyelmeztet Menyhárt.

Úgy véli, a nyári szünidőben „béke van, minden háború feledve”, ugyanakkor valamit már érez a levegőben: „Éleződnek a szótőrök, rotyog az alap a zaftos pletykák üstjei alatt. Botránykonzervek számolódnak, vaktöltényről élesre cserélik lövedékeiket a karaktergyilkosok. A gond csak éppen abban van, hogy a tegnapok tusái és a holnapok ütközetei között a jelen vérzik el.”

Hozzáteszi, Szent István mintáján a jelenünket kell élni, „nem pedig kifogásokat keresni, mit, kivel, miért nem”.

„Mert nem elég megkoszorúznunk a közös múltat, a Szózat és a Himnusz közt remélni a szebb jövőt. Mert való igaz, ebben nagyok vagyunk… Persze voltak éles villanásaink, meglepő húzásaink… – utalt történelmi eseményekre az államalapítástól a szabadságharcig – Nem volt kimagyarázkodás, nem volt majd holnap esetleg, semmi laca-faca, nem a voltban, sem pedig a majdban, hanem két lábbal álltunk a van-ban. Ugye megértik, hogy nem azt mondtam, hogy a most-ban…”

Emlékeztet, hogy a jelen megélése rajtunk áll. „A köz-őst már megleltük, sőt, a közös többször-őst évente megleljük október 6-án, március 15-én, és megleltük ma is. De meglelni a közt, ami mindannyiuk ügye, azt, ami ritkán mutatkozik tisztán a mindennapi vanjainkban, úgy gondolom, ez most a dolgunk. Hiszem és látom, hogy egyre többen választják a közöst, egyre többen állnak bele a tényekkel való nyers szembenézésbe, abba, hogy a magyar osztódással nem szaporodik” – hangsúlyozta.

Menyhárt beszédét követően a megemlékezés koszorúelhelyezéssel zárult.

(SzT)