Merkel: Aki nem fogad be menekültet, annak fizetnie kell

Sem az Európai Unióból tervezett brit kilépésről, sem az illegális migráció kérdésében nem született konkrét megállapodás az uniós állam- és kormányfők csütörtökön véget ért salzburgi informális csúcstalálkozóján - derült ki a tanácskozást követő első nyilatkozatokból. A kétnapos csúcs értékelések szerint főként a célok körvonalazását szolgálta.

Merkel: Aki nem fogad be menekültet, annak fizetnie kell
Angela Merkel német kancellár és Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök az ausztriai EU-csúcson (Fotó: Szlovák Kormányhivatal)

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke sajtóértekezletén azt hangsúlyozta, hogy október közepén jön el az "igazság pillanata" az Egyesült Királyság kiválásáról szóló tárgyalásokban, akkor lesz majd döntés arról, hogy szükséges-e egy rendkívüli Brexit-ügyi csúcsértekezlet összehívása november közepén.

Tusk közölte: a bennmaradó huszonhét tagállam vezetőinek ülésén egyetértés volt abban, hogy

ugyan a jelenlegi brit javaslatoknak vannak pozitív elemei, de a kereskedelmi kapcsolatrendszerre vonatkozó tervezet "nem fog működni".

A találkozó másik fő napirendi pontjáról, a bevándorlásról szólva kiemelte: a vita azt mutatja, hogy nincsen egyetértés mindenben, de a fő célt illetően igen, ami az "Európába irányuló illegális migráció megállítása".

A tanács elnöke rámutatott, arra kell fókuszálni, ami bizonyítottan működik, a külső határellenőrzés erősítésére és a harmadik országokkal való együttműködésre. Hozzáfűzte, megállapodtak, hogy februárban EU-Arab Liga csúcstalálkozót rendeznek.

Angela Merkel német kancellár szerint a migráció kérdésével kapcsolatban hangsúlyozta, a Törökországgal kötött szerződéshez hasonló egyezmény létrehozására van szükség az észak-afrikai országokkal is.

Merkel szerint ki kell terjeszteni a Frontex és az annak keretében működő Európai Határ- és Partvédelmi Őrség mandátumát az észak-afrikai térségre is. Kijelentette:

azok a tagállamok, amelyek nem akarnak átvenni menekülteket más tagállamoktól, azok pénzügyileg járulhatnának hozzá a más országokban okozott migrációs kiadások csökkentéséhez.

(MTI)