Merkel: Az utolsó percig harcolni kell a rendezett Brexitért

Az utolsó percig harcolni kell azért, hogy megegyezésen alapuló, rendezett formában szűnjön meg a brit európai uniós tagság (Brexit) - jelentette ki kedden Berlinben Angela Merkel német kancellár.

Merkel: Az utolsó percig harcolni kell a rendezett Brexitért
Fotó: TASR/AP

"Nincs már sok idő, de néhány napunk van még" a kilépés tervezett időpontjáig, március 29-ig, és ezt az időt a rendezett Brexit megvalósítására kell fordítani

- mondta a német kormányfő a Global Solutions Summit nevű világpolitikai konferencia egy pódiumbeszélgetésén.

Mint mondta, bevallja, hogy nem ismerte egész pontosan a brit parlament házszabályának 17. századi eredetű részleteit - amelynek alapján az alsóházban nem szavazhatnak újra ugyanabban vagy jórészt ugyanabban a formájában a Brexit feltételeiről szóló megegyezésről -, így érdeklődéssel tudomásul vette az újabb fejleményt, és várja, hogy mivel áll elő Theresa May brit kormányfő a csütörtökön kezdődő EU-csúcson.

Ezt nem lehet előre látni, mert "túl sok minden van mozgásban", de az biztos, hogy a brit álláspontra a közösségben maradó 27 ország "megfelelő és közös reakciója" lesz a válasz.

Arra a kérdésre, hogy mit ajánlana a brit félnek a rendezett Brexit érdekében, elmondta: minél kevésbé fejtik ki nyilvánosan az egyes érdekeltek az EU-csúcson várható fejleményekre vonatkozó "sejtéseiket", annál jobban sikerül majd kialakítani a huszonhetek közös álláspontját.

Kiemelte: számára az a legfontosabb, hogy az EU a lehető legjobb kapcsolatban maradjon a közösségből távozó országgal. Az Egyesült Királyság csakúgy, mint Németország, a multilateralizmus, a nemzetközi ügyek megállapodásokon alapuló intézésének híve, és szoros biztonsági együttműködést folytat európai partnereivel. Mindezt meg kell őrizni, és tovább kell folytatni közös munkát, amely a hasonló geopolitikai fekvésből adódó közös érdekekre épül - mondta Angela Merkel a világ legfejlettebb országait összefogó G20 csoport programjának elemeiről szóló konferencián.

(MTI)