Mese hülyéknek, akik szögbelövővel hajtják egymást

Meg lesz reparálva a lex DAC, mélymagyar címkével, himnusztörvény. Magyarul, épp úgy, ahogy eddig, büntetlenül énekelheti bárki a magyar himnuszt, de akár az új ruszofil, putyinista nyikhajok is rázendíthetnek az oroszra, bárhol…

Mese hülyéknek, akik szögbelövővel hajtják egymást
Illusztráció

Erről szól az a hír, amit sajna nem mindenkinek sikerült megfejtenie.

Egyrészt azokról van szó, akik másodlagos analfabéták, vagyis

nem értik, amit olvasnak.

Másrészt azok csinálnak úgy, mintha bántanák őket, akik

vallásosan utálják a Híd pártot, mert csak…!

Az értelmes embereknek viszont most már be lehetne itt szólni, hogy nincs semmi látnivaló, mindenki nyugodjon le!

És ha úgy tetszik, énekelje a himnuszát.

Amely verdikt természetesen két embercsoportra nem vonatkozik. Ezek közül az elsők a Híd politikusai, különös tekintettel arra, hogy ők voltak, akik első nekifutásból elkúrták...

Vagyis hanyagságból olyan jogszabályra szavaztak, amely igenis büntette volna a himnuszéneklést.

Ez a „rakás“ lesz most visszalapátolva oda, ahová való...

A másik embercsoportot azok alkotják, akik

akkor sem lennének hajlandók megbocsátani a Híd parlamenti képviselőinek, ha sajátkezűleg akaszthatnák fel őket. Miért? Mert csak!

Mi lesz akkor mindebből? Lehet, hogy semmi, minden marad a régiben. Mindkét társaság kedvére végzi majd, amit eddig. Egyik elmagyarázza a lehetetlent, a másik pedig lehetetlenül tovább gyűlölködik.

Akkor is, ha együtt mennek tönkre!

Ha így lesz, ennyit érnek. De nemcsak a politikusok ám, hanem a bevadult híveik, mindannyian.

Vagyis hagyjunk föl minden reménnyel? Isten ments! Ezért lett idekerekítve az alábbi tanmese, amelyből, ugye,

„észszerű viselkedésre vonatkozó következtetés vonható le“. Kivéve, ha az olvasója tökhülye...!

Szóval, kedveseim,

ismeritek a rosszcsont fiúról szóló tanmesét? Akinek az apja adott egyszer egy zsák szöget azzal, hogy minden alkalommal verjen be egyet a kertjük kerítésébe, amikor türelmetlenkedik, összebalhézik valakivel vagy megszól valakit.

A fiú, más választása nem lévén, szót fogadott és rövid idő alatt minden szöget be is vert a kerítésbe. Csak eztán esett le neki, talán jobb lenne, ha mindenkivel és persze önmagával is békességben élne. Elhatározta hát, hogy minden olyan napon, amikor ez sikerül neki, kihúz egy szöget a kerítésből. Így esett, hogy elérkezett a nap, amikor az utolsó szöget is kihúzhatta a kerítésből. Megörült ekkor ő is, az apja is, aki így dicsérte meg: "Szépen viselkedtél, fiam, most már büszke lehetek rád, amint te is, hogy sikerült megváltoznod.“

Csakhogy eztán megmutatta neki a kerítésen a lyukakat is, hogy a fiú ráébredjen, az a kerítés már soha nem lesz olyan sértetlen, mint amilyen régen volt. Így vezette rá a fiút az örök igazságra, hogy semmilyen tettünk nem maradhat következmények nélkül. Ha valakivel szemben helytelenül viselkedsz, az ugyanolyan sebet ejt a sértetten, mint a szegek  a kerítésen. Milyen nehéz meg nem történtté tenni a rosszindulat, összeférhetetlenség, de akár figyelmetlenség, hanyagság miatt elkövetett cselekményeket!

Egyetlen dologban lehet csak bízni, hogy idővel esetleg megbocsátást nyerhet az ember.

Vagy nem. De az már egy másik történet. Talán azoké, akik kérlelhetetlenek, rosszindulatból, szimpla dacból vagy a rátarti büszkeség, a hülyeség okán képtelenek magukévá tenni a megbocsátás erényét…