A mese napja Nagymegyeren

2017. szeptember 30. - 13:53 | Régió

Különleges mesedélelőttöt tartottak a Nagymegyeri Bartók Béla Alapiskolában.

A mese napja Nagymegyeren
Az alapiskola felvétele

A hagyomány szerint szeptember 30-ika a magyar népmese napja. Ebből az alkalomból az alapiskola elsőseinek osztályfőnökei már korábban felhívták diákjaik figyelmét, hogy aznap a harmadik órától különleges élményekben lehet részük, és arra kérték őket, hozzák el kedvenc mesehősük jelmezét.

Egy nappal korábban a IV. osztály tanulói jártak vendégségben Meseországban.

„Utazásuk során hét próbát kiálltak, sok akadályt legyőztek. Hétmérföldes csizmában, kalappal a fejükön érkeztek meg a mesék birodalmába. Útközben mesehősökkel találkoztak, tarkabarka apróhirdetéseket olvastak, a mézeskalács házikónál Jancsival és Juliskával együtt falatoztak. Lottószelvényen meseszámokat tippeltek, leleplezték Hári Jánost, aki szeret lódítani, füllenteni. Népmese totón is szerencsét próbáltak, végül pedig segítettek Hamupipőkének szétválogatni a magokat” – számolt be a történtekről Ladi Andrea igazgatóhelyettes.

(para)