Meseországba léphettek be a gyerkőcök Vásárúton

2019. április 15. - 15:16 | Régió

Színes programokkal teli volt a vásárúti alapiskola múlt hete. A József Attila napok keretén belül programok tömkelege várta a diákokat.

Meseországba léphettek be a gyerkőcök Vásárúton

„A program iskolánk névadójának születésnapja alkalmából került megszervezésre. Minden évben megemlékezünk róla, ezúttal egy egész hetes programsorozatot állítottunk össze”- kezdte az iskola igazgatója, Bognár László. Hétfőn a felső tagozatos tanulók tudomány napját tartottak. Kémiai és fizikai bemutatón vehettek részt, melynek keretén belül látványos kísérleteket próbálhattak ki. „Ezzel célunk, hogy a gyerekek kicsit közelebb kerüljenek a tudományokhoz”- hangsúlyozta az igazgató.

Kedden az intézmény nyílt napot tartott, mely során a szülők betekintést nyerhettek az iskola életébe. A most még óvodás gyerkőcös szülők is bátran beléphettek a kapujukon, örömmel várták a kíváncsiskodókat. A napot egy versgálával zárták. Itt a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Versenyre készülő diákok mutatták be tehetségüket. Egész estés program volt ez a szülőknek, nagyszülőknek, pedagógusoknak és diákoknak egyaránt.

A szerdai nap szintén a felső tagozatosokról szólt, Márk Tibor Árral szemben című előadását hallgathatták meg. Lebilincselő előadás volt ez a szenvedélybetegségekről. Mondhatni saját nyelvezettel rendelkezett, mely könnyen eljutott a diákok fülébe. Egy olyan ember beszélt a veszélyekről, aki maga is átélte a borzalmakat.

Csütörtökön a kicsik Meseország kapuját léphették át, amikor is sor került a 7mérföldes csizmában heted7 határon át nevű mesevetélkedő országos fordulójára. „Bőnyben ismerkedtem meg e versennyel. Akkor azért neveztem be rá egy csapattal, mert úgy gondoltam, egy drámavetélkedőről van szó. Hamar kiderült, ennek semmi köze a drámához. Ugyanakkor nagyon megtetszett. Öröm volt nézni, hogy a gyerekek milyen jó hangulatban dolgoznak együtt. A többi versenyhez viszonyítva meseszerű hangulata volt az egésznek. Ennek nyomán felvetettem az ötletet az akkori iskolaigazgatónknak, hogy szervezzünk mi is ilyet. Az első éven mindössze kilenc csapat nevezett be, akkor még csak a környező falvakból. Annyira jól sikerült az a nap, hogy egyre szélesebb körben híre ment. Idén 13. alkalommal, 16 csapattal szerveztük meg a vetélkedőt” – mesélte el a főszervező, az iskola pedagógusa, Mózes Hajnalka.

Hatfordulós játékról van szó, mely mind a gyermekektől, mind pedig a tanároktól sok munkát igényelt. Fordulónként egyre nehezebben értelmezhető, hosszabb mesékkel kellett dolgozni. Az első fordulóban kaptak egy mesét, melyhez kutató jellegű feladatok társultak. A második fordulóban három mesével kellett dolgozniuk, melyhez szintén érkezett kerettörténetbe foglalt feladatsor. A harmadik, körzeti fordulót mindig egy-egy iskola szervezi meg. Ettől kezdve minden fordulóban három új mesét kaptak. A negyedik a területi forduló, míg az ötödik az országos döntő, ahonnan már csak egyetlen csapat juthat tovább a magyarországi döntőbe. Az utóbbi helyszínét rendre Vásárút biztosítja. A versenyzők a kreativitásra, szövegértésre, együttműködésre alapuló feladatokat kaptak.

„Bár fárasztó nap volt ez, mégis megérte a sok munka. Csodálatos érzés volt látni, ahogyan együtt szorgoskodtak a diákok. A vetélkedőben részt vevő gyermekek sokat tanulnak, fejlődnek a verseny által.

Észrevehetően jobb a szövegértési képességük, bővebb a szókincsük, mint társaiknak”

– mondta Mózes Hajnalka, majd hozzátette, céljuk, hogy a diákok és a pedagógusok egyaránt érezzék, hogy értékelve van a munkájuk.

A 7mérföldes csizmában heted7 határon át mesevetélkedő idei 16 versenyző csapatából a

diósförgepatonyi csapat került ki győztesként,

így ők képviselik majd a Felvidéket a hódmezővásárhelyi döntőn.

Pénteken zárták a József Attila napokat. A felső tagozatos tanulók irodalmi színpada előadást készített a költő életéről és munkásságáról, melyet ekkor elő is adtak. Fellépett továbbá az iskola énekkara, majd megkoszorúzták József Attila szobrát, ezzel is tisztelegve névadójuk előtt.

SzC