Messi nem vett részt a Barcelona szezon előtti tesztelésén

2020. augusztus 30. - 12:34 | Sport

Lionel Messi vasárnap délelőtt nem vett részt a Barcelona labdarúgócsapatának szezon előtti koronavírus tesztelésén.

Messi nem vett részt a Barcelona szezon előtti tesztelésén
Lionel Messi (Fotó: AP/TASR)

A katalán együttes játékosai 10.15-től délig kisebb csoportokra bontva az előzetes ütemezés szerint érkeztek az edzőközpontba, Messi azonban - a keret egyedüli tagjaként - nem csatlakozott társaihoz. A spanyol sajtó már szombaton arról számolt be, hogy az egyesületet húsz év után elhagyni szándékozó argentin támadó korábbi elhatározásával ellentétben mégsem jelenik meg a vasárnapi tesztelésen.

Márpedig teszt hiányában a 33 éves Messi hétfőn nem kezdheti meg társaival a felkészülést. Miután azonban távozni készül, ez vélhetően amúgy sem áll szándékában.

A Barcelona kedden erősítette meg hivatalosan a napokkal korábbi sajtóértesülést, miszerint a hatszoros aranylabdás Messi távozni akar. A támadó 2000-ben, 13 évesen lett a Barcelona játékosa, a felnőttek között a 2003/2004-es idényben mutatkozott be, azóta pedig a klub történetének legeredményesebb futballistája lett.

A katalán gárda augusztus 14-én 8-2-re kikapott a későbbi győztes Bayern Münchentől a Bajnokok Ligája-negyeddöntőjében, ezzel a történelmi vereséggel pedig eldőlt, hogy a klub a 2007/2008-as évad után először zár trófea nélkül egy szezont. Azóta Ronald Koeman személyében kinevezték az új vezetőedzőt, aki sajtóhírek szerint több játékostól - köztük Luis Suáreztől, Ivan Rakitictől, Arturo Vidaltól és Samuel Umtititől is - megválna, ami állítólag az utolsó csepp volt Messi számára.

Bár a dél-amerikai klasszis szerződése még egy évig érvényes, a játékos egy záradékra hivatkozva szeretne csapatot váltani, ez lehetővé tenné számára, hogy ingyen igazoljon másik klubhoz. Csakhogy - a Barca tájékoztatása szerint - annak a határideje, hogy jelezze ilyen irányú szándékát, júniusban lejárt. A spanyol és az európai futballszezon rendszerint májusban ér véget, azonban a koronavírus-járvány miatt előbbi júliusban, utóbbi augusztusban zárult. A katalán egyesületnél a sajtó szerint Messi szerződésben foglalt 700 millió eurós kivásárlási árát tekintik kiindulási alapnak az esetleges tárgyalások során, ingyen távozásról pedig hallani sem akarnak.

(MTI)