Mexikói Nagydíj - Hamilton harmadszor lehet világbajnok Mexikóvárosban

2019. október 24. - 12:34 | Sport

Harmadszor nyerheti meg a Forma-1-es világbajnoki címet Mexikóvárosban a hétvégén Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája, aki hatodszor lehet vb-győztes az autósport elitkategóriájában, az elmúlt hat évben ötödik alkalommal diadalmaskodhat.

A 34 éves versenyző kényelmes, 64 pontos előnnyel utazik az idény 18. futamának helyszínére, a pontversenyben pedig már csak egy ellenfele maradt, mégpedig csapattársa, a finn Valtteri Bottas.

Vajmi kevés esély mutatkozik arra, hogy Hamiltonnak az idén nem sikerül megvédenie a vb-címet, ugyanakkor Mexikó nem tartozik a kedvenc helyszínei közé, mert hiába lett ott kétszer is világbajnok, nyernie csupán egyszer, 2016-ban sikerült, amikor az év végén akkori márkatársa, a német Nico Rosberg lett a vb-győztes.

Hamilton 2017-ben kilencedik, tavaly pedig negyedik lett Mexikóvárosban, de ezek a helyezések mindkét alkalommal vb-címet értek a számára, miközben a futamgyőzelmeket Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője aratta.

Az elmúlt négy esztendőben történtek miatt Hamilton most sem érzi úgy, hogy éppen a Mexikói Nagydíjon ünnepelheti majd hatodik vb-diadalát.

"Az utolsó két évben kifejezetten sokkoló volt számomra az itt elért eredmény"

- jelentette ki a brit pilóta, és hozzátette: Mexikó általában az év legrosszabb versenyét hozza az immár hatszoros konstruktőri világbajnok Mercedes istálló számára, mert az autó alapbeállításainak egyáltalán nem kedvez a mexikóvárosi pálya.

A magaslati levegő - 2255 méterrel a tengerszint felett - és a pálya két hosszú egyenese az elmúlt két évben a Red Bull és a Ferrari versenyautóinak kedvezett, Hamilton pedig úgy véli, az olasz istálló nyári szünet óta mutatott eredményei is azt erősítik, hogy Mexikóvárosban a Ferrarinak lesz a legnagyobb esélye a győzelemre.

"Természetesen bízom a sikerünkben, de nagyon nehéz dolgunk lesz megverni a Ferrarikat azokban a hosszú egyenesekben"

- jelentette ki a címvédő, a maranellóiak pedig úgy tűnik, egyetértenek vele, legalábbis erre utal Mattia Binottónak, a Ferrari csapatfőnökének a nyilatkozata.

"Esélyesként érkezünk Mexikóba, a célunk pedig az, hogy megszerezzük sorozatban hatodik pole pozíciónkat, és aztán győzelemre váltsuk az első rajthelyet"

- mondta az olasz istálló vezetője.

Az egyéni vb-címre még esélyes Bottas ebben az évben három futamon diadalmaskodott, legutóbb két hete Japánban. A finn pilóta tudja, nagyon kicsi az esélye arra, hogy beérje és megelőzze Hamiltont az összetett pontversenyben, ugyanakkor nem zárja ki ennek a lehetőségét.

"Bármi megtörténhet, de ha reálisan nézem a helyzetet, akkor egyértelmű, hogy nagyon szerencsésnek kell lennem ahhoz, hogy minden hátralévő futamot megnyerjek"

- nyilatkozta Bottas.

Ahhoz, hogy Hamilton hatodszor is világbajnok legyen a hétvégén, több feltételnek is teljesülnie kell, de alapvetően az kell hozzá, hogy a brit pilóta dobogóra álljon. Ha ez sikerül neki, akkor már csak arra van szüksége, hogy 14 ponttal többet szerezzen, mint Bottas. Minden más esetben legalább egy hetet kell várni Hamilton végső diadalára, amelyre így az Egyesült Államok Nagydíján kerülhet sor, ahol a brit sztár 2015-ben pályafutása harmadik vb-címét ünnepelte.

Ha Hamilton hatodszor is vb-győztes lesz, akkor az örökranglistán lehagyja az argentin Juan-Manuel Fangiót, aki az F1 hőskorában, 1951 és 1957 között nyert ötször vb-t. A csúcsot a legendás Michael Schumacher tartja, aki az 1994-es és 1995-ös diadala után 2000 és 2004 között sorozatban ötször diadalmaskodott, így összesen hét világbajnoki címet gyűjtött pályafutása során.

A Mexikói Nagydíj időmérő edzését szombaton - közép-európai idő szerint - 20 órakor, míg a 71 körös futamot vasárnap 20.10 órakor rendezik.

(MTI)

Címkék: Forma-1, Lewis Hamilton