„Mi döntjük el hány évesek vagyunk”

2018. december 13. - 09:51 | Régió

Csiliznyáradon december 12-én a helyi Nyugdíjas Egyesület tagsága a 2018-as esztendő másik félévének a jubilánsait köszöntötte.

„Mi döntjük el hány évesek vagyunk”
A helyi Dalárda műsora (A szerző felvételei)

„Az idei születésetek napja ugyan már mögöttetek van, az ünneplés is megvolt a családban és a baráti körben, de most velünk is térjetek vissza gondolatban a számotokra piros betűs naphoz. Mert mi most azért vagyunk itt veletek, hogy vidáman, örülve és hálálkodva élhessétek át újra születésetek napját, ezúttal egy nagy közösségben” – mondta köszöntőjében Véghné B. Zsuzsanna az egyesület elnöke.


A szervezet elnöknője köszönti az ünnepelteket

Az ünnepeltek ajándéka „négy részből” állt, azaz egy szál virágot, illetve vásárlási utalványt vehettek át, hatalmas tortát kaptak szikrát hányó gyertyákkal, és persze a helyi Dalárda előadását is élvezhették. Műsoruknak a „Mi döntjük el, hány évesek vagyunk” címet adták, hogy ezzel a bizakodó, de határozott állítással is köszöntsék és biztassák elsősorban az ünnepelteket. A komoly versekhez vidám dalokat kerestek. Sőt, hogy jobban át tudják élni az ünnepeltek a népdalok vidám hangulatát, az eredetileg szájhagyomány útján terjedő dalok szövegét a falu nevéhez igazították, azaz „nyáradiasították”.

Az ünnepeltek – Antal Otília, Álló Erzsébet Bartalos Júlia, Bott Zoltán, Busánszky László, Hölgye Gáspár, Sándor Ilona – meghatottan köszönték meg az ajándékokat, majd a szép számban megjelenő egyesületi tagok minden egyes ünnepelt nótáját elénekelték.

(vbzs/alsa)