Mi, eurázsok

Fotó: MTI

A kitüntető címnek pusztán protokolláris jellege van – az egyik országban díszkardot adnak minden arra látogató fontos embernek, a másikban herendi Hadik-huszárt, itt díszprofesszorságot. Érdekesebb az a kérdés, hogy ki volt Lev Nyikolajevics Gumiljov, miért neveztek el róla egyetemet Kazahsztánban, hogyan lehet ez az egyetem egyszerre eurázsiai és nemzeti. A válaszok talán azt is magyarázzák részben, miért zarándokolnak a magyar kormánytagok viszonylag sűrűn és lelkesen a 2019-ben elnöki tisztéről leköszönt Nazarbajev „nemzetvezető” (Últ Kösbaszsiszi vagy egyszerűen Elbaszi) személynevét viselő Nur-Szultanba.

Lev Gumiljov történész és néprajztudós, avagy antropológus volt, az eurazianizmus (erről később) ideológiájának meghatározó személyisége. Mindkét szülője híres költő. Apját, Nyikolaj Gumiljovot, aki undorodott a bolsevik rendszertől, 1921-ben kivégezte a Cseka (az MTI-nek átadott pénzügyminisztériumi közlemény trehány módon elhagyja az egyetem megnevezéséből a személynév és az apai név kezdőbetűjét, holott ezek különböztetik meg a tudós Gumiljovot a költőtől).

Anyja pedig a XX. századi orosz irodalom egyik legnagyobb alakja, Anna Ahmatova, akit nem is egyszer jelöltek Nobel-díjra. Anya és fiú viszonyát konfliktusok terhelték, mert Lev, akit kétszer is a Gulagra küldtek (a kettő között harcolt a világháborúban és a történettudományok kandidátusa lett) úgy tudta és úgy érezte, hogy Ahmatova nem tett meg mindent a kiszabadításáért – a valóságban Sztálint dicsőítő verset írt, és levélben könyörgött a zsarnoknak fia hazaengedéséért, amire nem kapott választ, de őt magát legalább nem hurcolták el.

A kandidátusi disszertáció témája az első türk kaganátus volt – a türk ugyanis egy, pontosabban két, sőt, ha az első kaganátus kettészakadását beleszámítjuk, négy közép-ázsiai birodalom neve a VI–VIII. században, és nem a mai török nyelvű népek összefoglaló megjelölése, mint a „Türk Tanácsba” jelentkező magyar kormány képzeli. Második kiszabadulása után, 1956-tól Lev Gumiljov a közép-ázsiai kutatásait folytatta. A hunokkal és az igazi türkökkel, valamint a nyugatra vetődött kazárokkal foglalkozott. Utóbbiakat, főként a zsidó hitre tért vezető rétegüket, úgy is, mint az ősi Rusz ellenségeit, „rosszindulatú” népnek írja le.

Megpróbálom a tömörnél is tömörebben összefoglalni Lev Gumiljov gondolatvilágát. Szembeszállt az Európa-központúsággal arra hivatkozva, hogy Oroszország Eurázsiához tartozik, akárcsak a közép-ázsiai hódító pásztornépek. Ugyancsak vallotta – szemben a marxista dogmával, de kritikusai szerint nem túlságosan lelkiismeretesen kezelve a tényeket –, hogy a történelem alanyai az etnikai rendszerek (köznapi nyelven a népek és a népek csoportjai), amelyeket a passzionarnoszty hajt.

Nem tudom, ennek az orosz kifejezésnek van-e hivatalos magyar megfelelője. Lev Gumiljov a francia passionner igéből képezte (szótári jelentései 'lelkesít', 'szenvedélyre lobbant', 'felhevít' stb.), és az orosz tudós felfogásában elsőrendűen a természeti környezet megváltoztatásának vágyát és képességét jelenti – értelem szerint az adott természetföldrajzi térségben vagy azon túl élő más etnikai rendszerekkel szemben.

Az egyes népek (etnoszok) „életrajza” e felfogás szerint akarattól független, természeti jelenség. Nagyjából százötven éves szakaszokban jellemzően ugyanazokon a szakaszokon mennek át. Valamikor a pálya felénél eljutnak a csúcsra, mely egyszersmind a „túlhevülés” állapota, az etnosz hatalma ekkor hirtelen megnő – aztán szakadások és belháborúk jönnek, mígnem lassú hanyatlással az inercia, vagyis a tehetetlenség szakaszában a passzionarnoszty visszatér az optimális szintre, fokozatosan csökken a passzionárius – önfeláldozó, merész, erős akaratú – emberek száma, de általános a jólét. Aztán az eszmények, az etnikai identitás feledése és a hanyatlás következik.

I. Miklós cár 1849-es magyarországi bevatkozása például az orosz passzionarnoszty csúcspontja volt, onnan már csak lefelé vezetett az út. A múlt század hatvanas-nyolcvanas éveinek Európáját a liberális demokráciákkal ugyan nem tartotta ellenségnek, de úgy vélte, valahol az inercia és a feledés szakaszának határán van, nem tehet róla, ez a természet rendje

Az eurazionizmus gondolata eredetileg orosz emigráns értelmiségiektől származott, akik szerint Oroszország nem sorolható sem (Nyugat-)Európához, sem Kelet- vagy Dél-Ázsiához, hanem a kettő közötti térség, Eurázsia része, földrajzilag, történelmileg, etnikai szempontból és nyelvileg külön egység. Lev Gumiljov főként az „etnogenezis” (a föntebb vázolt etnikai életpálya) és az etnikai rendszerek, illetve a bioszféra kölcsönhatásának gondolatát adta hozzá. Sokan úgy látják, az ő munkássága a híd az eredeti eurazionizmus és a híres Dugin professzor antiliberális, orosz birodalmi becsvágyú neo-eurazionaizmusa között, amit némelyek egyszerűen fasisztának tartanak.

Lev Gumiljov nem volt orosz soviniszta, és úgy gondolta, „Oroszországot csak az eurazionizmus jegyében lehet megmenteni”, azaz csak az eurázsiai nomád népekkel szövetségben lehet erős és szilárd állam. Ezért gondolta úgy Nurszultan Nazarbajev, a kommunista párt-elsőtitkárból lett köztársasági elnök – miután kezébe kaparintotta az állami vagyon és privatizációja fölötti ellenőrzést, és az alkotmánybírósággal szétzavartatta a parlamentet –, hogy az eurázsiai nomádok leghíresebb orosz szakértőjéről és barátjáról nevezi el az új egyetemet a fővárosnak kiszemelt Akmolában (mely azóta az ő személynevét viseli).

Tudni kell, hogy a kazahok egészen fiatal etnosz. Az Abul Hajr kán uralmával elégedetlen üzbégek csak 1465-ben telepedtek át a Csu és a Talasz folyó közé. Államnak mondható egységes politikai szervezetük pedig csak a XVII. században volt, és még a Szovjetunió belül is csak 1936-ban kapták meg a tagköztársasági címet, méretes orosz és ukrán betelepítés után. Passzionarnoszty szempontjából tehát felívelőben vannak, erős kezű vezérek irányítása alatt. Az eurázsiai gondolat nemzeti önbizalmat ad.,

A felívelő pályaszakasz bizonyítéka, hogy Közép-Ázsiában Kazahsztán a leggazdagabb ország. Hol van ilyen gazdasági szárnyalás az EU-ban? A gazdag autokráciákkal és diktatúrákkal pedig a magyar kormányzati logika szerint hasznos jóban lenni a politikailag akadékoskodó és amúgy is hanyatló Európával. Hogy a gazdasági siker nem az innovációnak és a vállalkozó kedvnek, hanem a természeti kincseknek köszönhető – Kazahsztán messze a világ legnagyobb urántermelője, például –, az olyan mellékkörülmény, amit az L. Ny. Gumiljov Nemzeti Eurázsiai Egyetem dekorációjának csillogásától nem látni jól.

Nem egészen világos, hogy miközben a magyar–kazah áruforgalom elenyésző akár a kisebb nyugat-európai országokkal folytatott külkereskedelmünkhöz képest, is nem beszélve a technológiai különbségekről, miért szorgalmazza kormányunk ennyire az együttműködést Nur-Szultannal és Nurszultan államával.

Az emberben csak úgy felködlik, hogy miután a mostani uralmi elit huzamosan hangoztatta, hogy mi Európához tartozunk, és szidta a Keletet, ahonnan csak rosszat kaptunk, ebben a nagy „türk”-szimpátiában valamifajta eurazionista hatás is szerepet játszik – igazából az Eurázsiai Gazdasági Unióhoz szeretnénk tartozni. Ahhoz is. Ahogy a kínai Övezet és Út kezdeményezéshez is, aminek Kazahsztán szintén fontos láncszeme.

A gátlástalan erősemberek által vezetett erős államokhoz csapódni jó. Egy ideig. A közép-ázsiai zsarnokság pedig újabb európai tollat tűzhet a kalapja mellé.

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.