Michael Jackson, a "pop királya" 60 éves lenne

2018. augusztus 29. - 10:51 | Kultúra

Hatvan éve, 1958. augusztus 29-én született Michael Jackson amerikai énekes, zeneszerző, a "pop királya", minden idők egyik legsikeresebb előadója, akinek 750 millió albuma kelt el, de pályafutása végén a sajtó már a különcségeiről, botrányairól írt többet.

Michael Jackson, a "pop királya" 60 éves lenne
Fotó: TASR/AP

Az Indiana állambeli Garyben látta meg a napvilágot, nyolc testvére volt. Kiváló üzleti érzékkel megáldott apja öt muzikális fiából együttest alapított, s Michael már ötévesen fellépett a Jackson 5 tagjaként. (Idővel húga, Janet - a legfiatalabb testvér - is a zenei pályára lépett, és ő is rendkívül sikeres előadó lett.) A hetvenes évek egyik legnépszerűbb együttese hét év alatt 13 lemezt készített, rengeteg listavezető számmal. A sikernek azonban ára volt, Michael kiskorában került a show-bizniszbe, nem volt normális gyermekkora, apja lelkileg is, testileg is bántalmazta.

Első szólólemeze 1972-ben jelent meg, a még ugyanabban az évben kiadott Ben már listavezető lett. Az igazi áttörést az 1979-es Off The Wall hozta meg, a hétszeres platinalemez a szupersztárok közé repítette a még mindig csak huszonegy éves Jacksont.

1982-ben jelent meg a poptörténet egyik legfontosabb lemezeként számon tartott Thriller, amely 27-szeres platinalemez, 80 hétig szerepelt a listán a legjobb tíz album között, és a világ legkelendőbb albumaként bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe is (e büszke címtől éppen a napokban fosztotta meg az Eagles legnagyobb sikereit tartalmazó lemez). A címadó dalhoz készült videoklip, amelyben az énekes zombikkal táncol, szintén mérföldkőnek bizonyult.

Jackson 1983-ban mutatta be minden idők egyik legismertebb, védjegyévé vált táncmozdulatát, a moonwalk néven ismertté vált lépéssorozat azt az illúziót kelti, mintha előadója hátrafelé mozogna. Jackson 1984-ben újra bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe, amikor a Pepsi Cola 12 millió dollárt fizetett neki négy hirdetésért.

Újabb és újabb sikeres albumok következtek, mint a Bad (1987) és a Dangerous (1991), az előbbiről hat listavezető dal került ki, turnéja 125 millió dolláros bevételével a mai napig világrekord. 1985-ben írta meg Lionel Richie-vel a We Are The World című dalt, amelyet az amerikai könnyűzene legnagyobb sztárjai adtak elő, a bevételeket az afrikai éhezők megsegítésére ajánlották fel. (Jackson maga is sokat jótékonykodott, 39 szervezetnek több mint 500 millió dollárt adományozott.)

Az 1995-ös HIStory: Past, Present and Future című dupla album első korongja válogatás, a második új dalokat tartalmazott. 1997-ben remix-albuma jelent meg, majd 2001-ben hat év után jelentkezett új anyaggal. Az Invincible, Jackson utolsó stúdiólemeze azonban a tőle megszokottnál kevésbé bizonyult kelendőnek, és kritikai fogadtatása is langyosabb volt.

Pályafutását ekkorra már botrányok sorozata árnyékolta be, népszerűsége és szakmai sikerei ellenére egyre vitatottabb személyiségnek számított. Megjelenése az 1980-as évek közepétől kezdett drámaian megváltozni, bőre egy betegség miatt foltokban egyre világosabbá vált, amit sminkkel próbált elfedni, idővel kesztyűben és arcát eltakarva mutatkozott, plasztikai műtétek sorozatának vetette alá magát.

1991-ben egy tizenegy éves fiú családja molesztálással vádolta meg, az ügy peren kívüli megegyezéssel zárult. Sokak vélik úgy, hogy megtépázott hírnevének helyreállítása érdekében kötött nem sokkal később házasságot Elvis Presley lányával, Lisa Marie Presleyvel, a frigy csak másfél évig tartott. 1997-ben egy Debbie Rowe nevű ápolónőt vett el, akitől két gyermeke született, de két évvel később tőle is elvált, majd 2002-ben mesterséges megtermékenyítéssel egy harmadik gyermeke is született, akinek anyjáról semmit sem tudni. 2003-ban újabb gyermekmolesztálási vádak merültek fel ellene, 2005-ben bíróság elé is kellett állnia, ahol minden vádpontban felmentették. Ekkoriban már úszott az adósságokban, problémáira gyógyszerekkel próbált megoldást találni, de a rabjuk lett.

2009 tavaszán jelentette be, hogy tizenkét év után újra turnéra indul, de a hatalmas érdeklődéssel övezett koncertekre már nem kerülhetett sor. A visszatérésre készülő énekest 2009. június 25-én holtan találták Los Angeles-i otthonában, halálát altató-túladagolás okozta. Orvosa gondatlanságból elkövetett, nem szándékos emberölés miatt került bíróság elé, és a maximálisan kiszabható börtönbüntetést kapta. A halálhír sokkolta a közvéleményt, a temetést egymilliárdnál többen nézték a televízióban.

Az énekes három alkalommal járt Magyarországon, 1996-ban koncertet adott a Népstadionban. Ötvenedik születésnapjára 2008-ban Magyarországon is válogatáslemezt adtak ki King of Pop címmel: a több országban megjelent albumot mindenhol a rajongók szavazata alapján, más-más dallistával szerkesztették.

"A pop királya", ahogy nevezték, rendkívül nagy hatást gyakorolt a zenére és a tömegkultúrára, nevéhez számtalan rekord fűződik. Ő az első színes bőrű énekes, aki az MTV zenei televízió sztárja lehetett, igaz, stílusa ekkorra közelített a fehér popzenéhez. 2001-ben bekerült a rock and roll halhatatlanjai közé, pályafutása során összesen 13 Grammy-díjjal tüntették ki, csak 1984-ben példátlan módon nyolcat nyert. A mai napig az egyetlen előadó, akinek öt lemezéből is 30 millió példánynál több kelt el, örökösei még ma is minden évben hatalmas összegekkel gazdagodnak. 2012-ben csillagot kapott a hollywoodi Hírességek Sétányán, több országban szobrot emeltek tiszteletére. 2016-ban Spike Lee dokumentumfilmet forgatott sztárrá válásáról Michael Jackson's Journey from Motown to Off the Wall címmel.

(MTI)

Címkék: Michael Jackson