Michal Kováč születésnapján összejött az összes szlovák államfő

2015. szeptember 23. - 18:49 | Belföld

Michal Kováč augusztus 5-én ünnepelte 85. születésnapját, de a hivatalos ünnepséget - egészségügyi állapota miatt - csak most tartották.

Michal Kováč születésnapján összejött az összes szlovák államfő
Fotók: TASR

Az összejövetelt rövid mise előzte meg, melyet Stanislav Zvolenský püspök celebrált. Utána fogadás következett, melyen ott volt Szlovákia mind a négy eddigi államfője, de megjelent Martin Bútora, szlovákia volt USA-beli nagykövete, Brigita Schmögnerová egykori pénzügyminiszter, vagy Pavol Demeš ex-külügyminiszter.

Az elnök úr olyan kemény és küzdelmes időszakban vezette az országot, amikor szenvednie kellett különböző politikai nézetei miatt, és szenvednie kellett a családjának is. Akkoriban mindannyian szorítottunk neki. Azt kívántam neki, hogy a lehető legjobban tudja megélni és kihasználni a pihenés időszakát. Ezért elsősorban jó egészséget kívántam neki" - mondta Andrej Kiska jelenlegi államfő.

Gašparovič elismeri, hogy Kováč egy nagyon nehéz időszakban volt köztársasági elnök, amikor még a pártokon belül is dúlt a harc. "De túléltük és megoldottuk a gazdasági és nemzetközi nehézségeket is, ennek pedit Michalnak is szerepe volt. Ma jó egészséget kívánok neki, mert ez az, amire mindannyiunknak a legnagyobb szüksége van" - nyilatkozta a Ivan Gašparovič.

Rudolf Schuster nagyon jó kapcsolatban volt és van is Kováč-csal. "Amikor a fiát elrabolták, éppen nálam volt Kassán. Együtt töltöttük azt az éjszakát" - emlékezett Schuster.

(tasr/para)