Michalovce-DAC – Hyballa: Arra fizettünk rá, amire az utóbbi mérkőzések mindegyikén

A DAC kikapott a Nagymihály otthonában. Lássuk, miként vélekednek a látottakról a vezetőedzők.

Michalovce-DAC – Hyballa: Arra fizettünk rá, amire az utóbbi mérkőzések mindegyikén
Peter Hyballa (Fotó: Cséfalvay Á. András - archívum)

Anton Šoltis (Michalovce): "A közönség egy nagyon jó meccset láthatott, sőt, azt mondanám, részünkről a szezon legjobbját. A mi szemszögünkből az első húsz perc tökéletesre sikeredett, azután került játékba az ellenfél is, amely egyre több helyzetet dolgozott ki. Kira kapus tartotta bennünk a lelket, de az ilyen meccseken szükség van erre. Jelen pillanatban szerencsésebbek vagyunk a befejezéseknél, mint az idény elején, és ez az eredményjelzőn is megmutatkozik. Nagyon örülünk, hogy ilyen erős ellenfelet sikerült legyőznünk."

Peter Hyballa (DAC): "Először is hadd gratuláljak az ellenfelünknek a győzelemhez. A hazai játékosok elsősorban agresszivitásban győzött le bennünket. Az első 20 percben megszeppenten játszottunk, utána viszont mi voltunk a jobb csapat. A mérkőzés képének talán a döntetlen jobban megfelelne. Arra fizettünk rá, amire az utóbbi mérkőzések mindegyikén - a kimaradt helyzetekre. A vereségért viszont nem haragszom a védenceimre."

A meccs:
 
Zemplín Michalovce – FC DAC 1904 2:1

(parameter)