Miért csodálkozunk? Várható volt minden disznóság

Apropó robbanás: Ukrajna-ügyben kisasszéztunk a civilizált világból – ha a hadügy semmi mást el nem cseszne, ez is sok lenne.

Számíthattunk rá, hogy a belügy és az igazságügy tisztogatásba kezd, de hogy napok alatt a legtahóbb képlet szerint jut el az új Šutajminiszter a „takarító” becenévig… Gyakorlatilag a törvényszegés határán vagy azon túl: már van egy bírósági határozat arról, hogy a rendőrfőnök 1. helyettesének félreállításánál magasról tett a törvényre. Ha a Balkán sok tekintetben nem tartana már előttünk, ez maga lenne a balkanizálódás. Sajnos, ez így még annál is rosszabb, pedig ezt a fogalmat alulmúlni igazán szép teljesítmény.

Azt is tudhattuk, hogy Danko kapitány hetente áll majd elő valami szégyenérzetet nélkülöző őszinte baromsággal, legutóbb az egységesen nemzeti, egységes recept szerinti eledelek kötelező nemzeti menübe iktatásával. Totális baromság. Egyfelől nincs más gondja? Másfelől az étkek zöme más országban is elterjedt, régiónként különböznek az országra jellemző receptek is, teljesen felesleges akárcsak három percet foglalkozni az ötlettel egy szabad piacgazdaságban. Ja, hogy már úgysem egészen leszünk azok?

Viszont evidens: Hogy mi a nemzeti, azt a nemzeti párt akarja megmondani. Ahogyan a nemzeti parkok esetében is. A nemzeti parkokat ugyanis – már megint a „teljesen” szó következik – teljesen át akarják értékelni, új zonációt készítenek. Magyarul a szlovák nemzeti medvék vagy ki lesznek lőve, vagy éhen döglenek, mert körülüttök a nemzeti favágás miatt elfogy a nemzeti erdő. Teljesen… Még a fák előtt kivágták két nemzeti park igazgatóját is, mert miért ne.

Totális a fordulat és a hatalomátvétel. És gátlástalan.

A kultuszminiszter asszony célja is a teljesség és kizárólagosság. A kultúra itt szlovák legyen, de tisztán, kizárólagosan. Semmi keveredés. A közép-európai történelem meg elmehet a… Tiltakozik is agyba-főbe mindenki, joggal egyébként, meg kell is, csakhogy ez a szint kb. ugyanaz, mint a kötelező brindzás haluska az étlapon a fokozottan kínai büfében. Lengyel krumpliból. (Megjegyezzük, hogy Fico az oktatásügynél tett látogatásakor is utalgatott valamiféle „normalitásra”, ami olvasatomban annak a kirekesztő nemzeti lelket preferáló dumának egy másik variációja, amit a kulturális tárcánál köpködött ki a száján. Az sem veszélytelen.) Ami várható: ha akad majd itt éppen leváltani való nemzetimúzeum-igazgató, akkor az ugyanúgy lesz menesztve, mint a pesti (srác), aki a legszervilisebbek klubjának tagjaként is útilaput kapott. Csak egyszer mordult rá egy nem is fideszes, pökhendi és butuska tyúkra, az elég volt az azonnali fenéken billentéshez.

A bolsevik, szélsőbalos Blaha tempója meg pont ugyanolyan, mint az imént említett szélsőjobbos mindenbe beletúró Dúróé. Az egyik Horthy mellszobrát tartja a parlamenti termeiben, a másik Che Guevara képét. Amikor egy gyilkos a szépség-, a kulturális és az etikai ideál, mit is csodálkozunk? Ezek nemzetivé (sajátjukká) teszik majd az idegenszívű EU pénzét, miközben mindent, ami idegen – és most már kizárólag ők döntik el, ki és mi az idegen – elzavarnak, ellehetetlenítenek vagy kiölnek az országból.

Ha nem erőszakkal, akkor hazugsággal és anyagi nyomásgyakorlással. A harmadik szektor – első lecsapott légy – elveszti a kétszázalékos támogatások jelentős részét, miközben – második légy – a nyugdíjasok leshetik a beígért teljes összegű tizenharmadikat. Ez egy kevésbé erőszakos, valójában azonban ugyancsak agresszív és régivágású-komcsi jellegű átverés. Emlékszünk ugye, hogyan nem volt a nyolcvanas években soha áremelés? Feküdt a bolt polcán egyféle cukor x koronáért. Aztán két hétig még egy – nagy szó volt az akkoriban – másik csomagolású, de valószínűleg ugyanabból a gyárból származó cukor x+y koronáért, drágábban. Választhattál 2 hétig. A következő héten és utána soha többé már a régiből nem kaptál. Hát, ugyanígy nincs most kibánva a nyugdíjasokkal és a harmadik szektorral: más a duma az erősen szociális államról és más a valóság.

Csak azért csodálkozunk még, mert bár a disznóságot megszoktuk, most mégiscsak erőteljesebben, tömegével szakad a nyakunkba… És valahogy most bűzösebb a szokottnál.