Miért nem költözik ki Fico a Bonaparte-villából?

2018. november 8. - 09:54 | Belföld

Robert Fico az elmúlt két év során többször is jelezte, hogy már kinézett magának új lakást, végül azonban különféle okokra hivatkozva mégsem hagyta el a Bonaparte luxuskomplexumot.

Miért nem költözik ki Fico a Bonaparte-villából?
Fotó: TASR

Szerdán öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélték Ladislav Bašternák vállalkozót adócsalás miatt. Bašternák ugyan fellebbezett az ítélet ellen, viszont már nyíltan is kimondható, hogy az egykori miniszterelnök egy adócsalásért elítélt személy lakásában él.

Fico még 2012-ben költözött a 377 m2-es lakásba, amelyért a megjelent információk szerint 2650 eurót plusz 200 euró rezsit fizet havonta. A Bašternák-ügy 2016-ban robbant ki, ezt követően pedig egyre gyakrabban foglalkoztak vele, hogy Fico mikor költözik ki a lakásból.

A Smer elnök a múltban többször is nyilatkozott lakásügyben – néhányszor jelezte is, hogy új házat keres, de azóta sem hagyta el a Bonaparte komplexumot.

„Amennyiben bebizonyosodik, hogy az ingatlan tulajdonosa bűncselekményt követett el, akkor mindenféle nehézségek nélkül elköltözöm“ – jelentette ki Fico még 2016-ban.

Ezt követően az emberek gyakran tüntetéseket szerveztek a komplexumnál. Fico ősszel jelezte, hogy egy családi házat szeretne építeni. 2017 februárjában újfent mindenkit biztosított: ha bebizonyosodik, hogy Bašternák bűnös adócsalásban, akkor elhagyja a luxuskomplexumot.

Bašternákot 2017. március 21-én gyanúsították meg, tehát megközelítőleg egy hónappal azután, hogy Fico a fenti nyilatkozatot tette. Ezt követően Fico már nem volt annyira biztos a költözésben.

„52 éves vagyok, nem fogok évente egyik lakásból a másikba költözni. Olyan helyre akarok költözni, ahol leélhetem hátralévő életem. Egy ilyen döntés azonban időt igényel“ – mondta Fico, néhány nappal később pedig jelezte: minél előbb szeretné megoldani a lakáskérdést.

2017 júniusában Fico a Rádio Expresben volt vendég, ahol azt nyilatkozta, hogy időre van szüksége. Szeptemberben újfent nekiszegezték a kérdést, akkor Fico már kissé ingerülten reagált: „Azt hiszik, hogy az utóbbi időben unatkozom? Ez viszont semmit sem változtat azon, amit a múltban mondtam.“

Újabb hónapok teltek el, 2018 áprilisában pedig Fico új magyarázattal állt elő, hogy miért nem költözött még el. Állítása szerint már talált egy házat, viszont az előző tulajdonosai között volt egy személy, akit hosszú időre elítéltek. „Ezt követően találtam egy másik házat, az viszont olyan vállalkozókhoz tartozott, akik piszkos ügyekben vettek részt. Nincs rá szükségem, hogy cseberből vederbe essek“ – magyarázta Fico.

Fico szerint szinte lehetetlen olyan lakást találni a fővárosban, amely a múltban ne fűződött volna valamilyen szálon gyanús alakokhoz.

aktuality.sk/para