1
Fotó: tasr/AP
Tegnap vezércikkben számoltunk be arról, hogy a parlament 101 igen szavazattal jóváhagyta a Kisebbségi Kulturális Alap létrehozásáról szóló törvényt.
Annak végszavazásánál a koalíciós képviselők közül egyedül Andrej Danko viselkedett különutas módon. Ő nem támogatta a jogszabályt, melynek értelmében ezentúl ez az alap osztja majd szét a jócskán megemelt keretösszegű támogatást.
Információink szerint a parlament elnöke nem merő rosszindulatból tett ilyet, csupán hibásan nyomta meg a szavazóberendezés jelenléti gombját. Ez okozta azt, hogy bár jelen volt a szavazáson, de képtelen volt megtámogatni az új törvényt.
Most elvonatkoztatva attól a luxustól, hogy azon fanyalogjunk, a nemzetiek vezére – egyedüli SNS-esként – miért nem támogatta a kulturális autonómia elemeit tartalmazó törvényt, szaglásszuk körbe a körülményeket, mi történhetett valójában.
Egy képviselő három lépésben jut el a tényleges szavazáshoz: elsőként, közvetlenül az aktus előtt regisztrálnia kell magát a kártyájával. Majd a jelenlétét igazolja, és ezt követően szavazhat az adott javaslat mellett, ellene vagy esetleg tartózkodhat, ha olyan kedve szottyan. Dankónk a regisztráción még túljutott, aztán állítólag a jelenléti gombot nyomta meg oly módon, hogy aztán nem tudott a következő szintre lépni. Azaz nem szavazott. Talán az ujjainak finom motorikája mondhatta fel a szolgálatot.
A házszabály ügyrendje persze lehetővé teszi azt, hogy a honatya – ha rájön, a szavazóberendezés nem viselkedett rendeltetésszerűen vagy hogy elbénázta a voksolást – kérheti, hogy a jegyzőkönyvben tüntessék fel az akaratát tükröző döntését. Erre most nem került sor. Így is meg vagyunk hatódva, hogy jelenlévő összes kormánypárti – meg néhány ellenzéki – képviselő rábólintott a törvényre. Kivéve Dankót. Aki – a parlamenti dokumentumok tanúsága szerint – egy perccel előtte és aztán egy perccel később is már tökéletesen tudott szavazni. Úgy, ahogy ő akart.
(sárp)