Migráció: Kollár közös megoldást akar, az ellenzékkel is tárgyal

2022. november 15. - 18:51 | Belföld

Boris Kollár házelnök, a Sme rodina elnöke az ellenzékkel is tárgyalni akar az illegális migráció megoldásáról, ezt követően állásfoglalást tesz közzé a kormány számára.

Migráció: Kollár közös megoldást akar, az ellenzékkel is tárgyal
-illusztráció- (Fotó: TASR)

Kollár elmondta tárgyalt a rendőrség vezetésével, a belügyminiszterrel és a külügyminiszterrel is, a megoldást a schengeni térség védelmében látja. Elítéli, hogy egyesek a migránsválságból akarnak politikai tőkét kovácsolni.

„A megoldást a schengeni határok védelmében látom. Ennek érdekében diplomáciai szinten is sokat kell még tenni Brüsszelben, hogy megerősítsük a határt vagy a Frontex által, vagy a schengennel szomszédos országok egységeivel”

– mondta Kollár.

Szerinte általános politikai konszenzusra van szükség, ezért akar az ellenzékkel tárgyalni, hozzátette, hogy erre felhatalmazása van a kormánykoalíciós pártoktól.

„Szlovákia lakosságának érdekében megoldást kell találni, hogy ne kóboroljanak itt nekünk azonosítatlan emberhordák”

– jelentette ki a Sme rodina elnöke. Azt is hangsúlyozta, a komolyabb problémák megelőzése érdekében is rendezni kell a helyzetet.

A Roman Mikulec (OĽANO) belügyminiszter leváltására tett ellenzéki kísérlet kapcsán megismételte, a Sme rodina nem szavazhatja meg a koalíciós partner miniszterének menesztését, bár elégedetlenek a munkájával. Hozzátette, a koalíciós partnerek is tudják, hogy a pártjában van három-négy képviselő, akiknek személyes kifogásaik vannak Mikuleccel szemben és a leváltására szeretnének szavazni. Kollár azt is kijelentette, ha nem sikerül megegyezni a migránsválság kezelésében, nem tudja garantálni, hogy a Sme rodina képviselői nem fognak egyhangúan a belügyminiszter leváltására szavazni.

A házelnök szerint parlamenti obstrukció várható a leváltásról szóló szavazáson, szerinte kedden kora este a vita végére érhetnek. Ha határozatképtelennek bizonyul a parlament, elképzelhető, hogy a következő, november 29-én kezdőd ülésszak elején kerül sor a szavazásra.

TASR