Mikas szerint hatékonyabb egészségügyi válságkezelésre van szükség Szlovákiában

2023. január 4. - 18:01 | Belföld

Hatékonyabbá kell tenni a válságkezelést Szlovákiában – mondta a TASR hírügynökségnek Ján Mikas országos tiszti főorvos. Mikas rámutatott, hogy a Közegészségügyi Hivatalnak (ÚVZ) és a regionális közegészségügyi hivataloknak körülbelül annyi dolgozója van, mint egy nagyobb kórháznak. „És ennyien küzdöttek a járvány első hónapjaiban a COVID-19 ellen az ötmilliós országban" - mondta.

Mikas szerint hatékonyabb egészségügyi válságkezelésre van szükség Szlovákiában
Ján Mikas (TASR)

Mikas úgy fogalmazott, hogy a világjárvány okozta gondokkal végül sikerült megküzdeni. „De csak ezután jött a neheze, módosult a vírus, és a járvány nagy mértékben érintette az országot. Sokkal hatékonyabb válságkezelésre volt szükség" - mondta.

A járvány szerinte rámutatott az Közegészségügyi Hivatal technológiai hiányosságaira. „A laboratóriumi diagnosztika egy része elavult volt" - közölte, és hozzátette, beruházásokra nem került sor. Kiemelte, hogy a világjárvány idején minden megtettek azért, hogy a lehető legrövidebb időn belül diagnosztizálják a fertőzést. Megjegyezte, hogy a SARS-CoV-2 diagnosztikát a Közegészségügyi Hivatal Nemzeti Influenzareferencia Központja végezte, és hosszú ideig csak ez a központ volt képes elvégezni a vizsgálatot. Csak később csatlakoztak más laboratóriumok.

A tiszti főorvos szerint a közegészségügyi rendszer finanszírozását úgy kell átalakítani, hogy korszerű felszereléseket tudjon beszerezni. Mikas azt mondta, legalább három BSL-3 és legalább egy BSL-4 laboratóriumot kell létrehozni az országban, vagy a BSL-4 laboratóriumi vizsgálatokat külföldön kell elvégezni.

TASR