1
Fotó: TASR - Jakub Kotian
Ľubomír Solák országos rendőrfőnökjelölt legfőbb prioritása, hogy megoldja a rendőrhiány problémáját. Ezt például a kerületi igazgatóságok személyi kapacitásának megerősítésével szeretné elérni. Fontosnak tartja továbbá a rendőri szakma attraktívabbá tételét a toborzókampányokon keresztül. Solák azt követően beszélt elképzeléseiről, hogy szerdán nyilvános meghallgatáson vett részt a parlament védelmi bizottsága előtt.
Solák meglátása szerint a rendőrség sokáig fog létszámhiánnyal küzdeni. Megjegyezte, hogy csak Pozsony megyében 50 rendőr távozhat az év végéig. „Olyan helyzetbe kerülhetünk, hogy minden embernek segítségre lesz szüksége, de a rendőröknek hosszabb ideig tart majd a helyszínre érniük” – mondta.
A rendőrfőnökjelölt személyi módosításokat lengetett be, de ezeket nem akarta konkretizálni. Minderre lehetőségként tekint, hogy vezetői csapatot építhessen maga köré. Garantálja, hogy ez kizárólag az ő személyes jelölései alapján történik majd.
Solák nem akarja, hogy a nyilvánosság csak a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) alapján tekintsen a rendőrségre. Elmondása szerint nyolc év után tér vissza a rendőrséghez, mégis orientáltnak tartja magát a problematikában, mivel időközben a városi rendőrség kötelékében tevékenykedett. Úgy gondolja, hogy a rendőr személyes nézetét nem szabad átültetni a munkájába, csak és kizárólag a törvényre hagyatkozhat.
Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter a bizottság előtt elmondta, hogy Solák teljesít minden feltételt a pozícióra való kinevezéshez – 25 éves praxissal rendelkezik és több pozícióban is dolgozott a rendőrségen.
TASR/para