Mikulec szerint nincs szó arról, hogy az állam mellőzi az önkénteseket – ezért volt szükség magáncégre a menekültválság kezelésében

2022. március 23. - 15:59 | Belföld

Az állam nem adta át a migrációs válság kezelését magáncégnek, mindez csak egy újabb, államnak alárendelt komponens a sok közül, hogy a jelenlegi humanitárius helyzet kezelése hosszú távon fenntartható legyen – magyarázta szerdán Roman Mikulec belügyminiszter a kormányülés után.

Mikulec szerint nincs szó arról, hogy az állam mellőzi az önkénteseket – ezért volt szükség magáncégre a menekültválság kezelésében
Roman Mikulec belügyminiszter (Fotó: TASR)

Mint ismert, a belügyminisztérium 2,5 millió eurós szerződést írt alá egy vállalattal, amely a továbbiakban átveszi az Ukrajnából érkező menekültek koordinálását.

„Tekintettel a belügyminisztérium, a válságkezelési részleg és az önkéntesek korlátozott kapacitására, valamint az állami tartalékalap és a tűzoltóság materiális kapacitásának kimerítésére, szükségünk volt egy olyan szubjektumra, amely a helyszínen megszervezi a segítségnyújtást, illetve azonnal ágyakat, sátrakat és egyéb szükséges eszközöket tud biztosítani a menekülteknek” – tette hozzá a miniszter.

A vállalat gondoskodik az Ukrajnából érkező menekültek ellátásáról és tájékoztatásukról. Mikulec elutasította, hogy a magáncéggel ki akarják vonni a képből az önkénteseket, akik ezidáig segítettek a határokon. Mikulec szerint éppen az önkéntes szervezetek képviselői javasolták ezt a lépést, illetve a konkrét vállalatot a pozitív tapasztalataik alapján.


(TASR)